V. évfolyam 24. szám, 2006. október 18.
Dátum: 2006-10-18 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:12.194691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
TARTALOM
» Találkozzunk október 23-án az Astoriánál!
» Áder: Távozzanak a felelősök!
» Megkésett forradalom zajlik Magyarországon
» Írók a gyurcsányi hazugságok ellen
» Szalai: Az ORTT politikai döntése a HírTV ellen
» Hamis doktorival osztogat pénzt
A kellemetlen ocsúdásból ébredezve, az Európai Unió mércéje szerint is szalonképtelen Lamperth-mondatok nyilvánosságra kerülése után a miniszter asszony és más megmagyarázó társai azzal igyekeztek védekezni, hogy kiragadott mondatok alapján értelmezték "félre" Lamperth Mónika szavait.
Úgy látszik, ha balliberális politikus a rendszerváltás óta bajba kerül, rögtön megvan a kézzelfogható magyarázat: a "gaz ellen" és sajtója szövegkörnyezetéből kiragadott mondatokkal operálva próbálja meg manipulálni a közvéleményt. A tisztánlátás kedvéért ismételjük meg a lamperthi mondatokat: "Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban... Bízzatok bennem, olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt."
Mit lehet itt félreértelmezni? Semmit. Sem itthon, sem pedig külhonban, miként az a fejcsóváló uniós reflektálásokból is kiolvashatjó. Nem is hagyta szó nélkül az ügy brüsszeli felemlegetését az egykori kádárista apparatcsik, Tabajdi Csaba, mondván, a magyar ellenzék még a déli hírműsorokról is tájékoztatná az Uniót...
Jelen esetben éppenséggel édes mindegy, hogy kiragadták-e a miniszter asszony szavait, vagy sem. Azok menthetetlenek - akár a teljes szöveget nézzük, akár a leggyakrabban idézett "kiragadott mondatokat".
Álljunk azonban meg egy polgári szóra! Különösen, hogy "őgyucsányságék-kunczeségék" cselédsajtója nem furcsállja ezt a vélekedést. Nem opponál, mélységesen hallgat a gyalázatos praktika-kísérlet kifecsegéséről és a gyermeteg magyarázkodásról egyaránt, bizakodva a feledés jótékony homályában. Nem különös? Ez a sajtó sem elhangzásának idején, sem azóta nem tette szóvá, hogy milyen "kiragadás", mi több átpozícionálás révén vált "közkinccsé" a 23 millió román (sic!) munkavállaló beáramlása, vagy a 2002-es választások kövéri kötélmotívuma. Érdemes szemügyre venni akár azt is, milyen volt a sajtó reagálása akkor, amikor az "élettér" kifejezést Orbán Viktor említette jelzővel, illetve akkor, amikor a szabad demokrata politikusok használták, jelzővel vagy a nélkül. Előbbiről belemagyarázó írások sokasága született, a többiek esetében: néma csend.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a minap a Kossuth téren számos példával igazolta, hogy mit is jelentenek a szocialista szótárban bizonyos szavak: a csökkentjük azt jelenti, hogy majd jól megnöveljük; az ingyenessé tesszük, hogy majd a gatyátokat is ráköltitek; a kiszélesítjük, hogy majd jól megszüntetjük. Szegény Szijjártó, ha nem "ragadna ki", még most is a Kossuth téren bíbelődhetne a felsorolással.
Így viszont rásüthetik a bélyeget: kiragadott példákkal operál. Egyébként minden más PC. Ha a renegát politikusból Strabag-demokrata szalonellenzékivé vált politikus után bal-újságírók most arról cikkeznek napok óta, hogy az Árpád-sávos zászló mit is jelent, pontosabban mi az elsődleges (?) jelentése a harmincas évek óta - az nincs kiragadva sehonnan. Országzászló, történelem nem számít. Mások a baloldalból kitagadott József Attila kiragadott tisztesség-dilemmájával kampányoltak az önkormányzati választások előtt. Tudják kik? A szocialista tisztességesek.
[ a lap tetejére ]
Október 6-a óta folytatódik a Fidesz demonstrációsorozata a Kossuth téren, ahol minden nap délután öt és hat óra között a Fidesz egy-egy vezető politikusa mond beszédet több ezres tömeg előtt.
Áder János és Balsai István bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen - jelentette be Szájer József október 12-én. A Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta: a kormányfő májusi balatonőszödi beszédében több olyan kijelentést is tett, ami vélelmezi a bűncselekmény gyanúját. Az elhangzottak alapján vélelmezhető, hogy megvalósult a Büntető törvénykönyv 177/B. §-ában foglalt visszaélés közérdekű adattal tényállás. "A fideszes képviselők által írt feljelentésből kiderül: több, egymástól független tényező is azt mutatja, hogy a kormányzati pénzügyi szakemberek és a politikai vezetés 2006 tavaszán tisztában volt Magyarország valós költségvetési helyzetével, de figyelemmel az időközben zajló országgyűlési választások időpontjára, nem a hiteles adatokat tették közzé" - jelentette ki Szájer József. Hozzátette: a feljelentők álláspontja szerint ez a magatartás is azt a korábban megfogalmazott gyanút erősíti, hogy hónapokon keresztül hasonló közgazdasági trükkökkel próbálta a kormányzat az egyébként rendelkezésére álló közérdekű adatokat a nyilvánosság elől eltitkolni.
A másnapi szónok, Pelczné Gál Ildikó kiemelte: Gyurcsány Ferenc tetteivel, szavaival rossz példát mutat gyermekeinknek. Mi, magyar anyák attól félünk, hogy a miniszterelnök hitvány példája követőkre talál. A Fidesz alelnöke elmondta: azért vonulnak ki a Kossuth térre nap mint nap, ha kell, százszor is, hogy a felnövekvő nemzedék, a gyermekek jövőbeni becsületéért küzdjenek. A miniszterelnök minden szavával, tettével rossz példát mutat a gyerekeknek.
Pokorni Zoltán szombaton bejelentette: a tandíj bevezetésének módja miatt a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul. Ugyanis az alaptörvénnyel ellentétesek a tandíjfizetés mentességéről szóló szabályok, illetve a felsőoktatási törvény alkotmánysértő módon definiálja, hogy ki számít hátrányos helyzetű hallgatónak. A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra, hogy a kormánytöbbség kizárólag azokat a pontokat írta át, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített. Felhívta a figyelmet, hogy a fejlesztési részhozzájárulás (fer) bevezetése, azaz a felsőoktatási tandíj nem az esélyegyenlőtlenséget csökkenti, hanem évtizedekre konzerválja a leggazdagabb és a legszegényebb közötti vagyoni különbséget. Pokorni az igazság pillanatának nevezte október 31-ét, a költségvetés beterjesztésének napját. Akkor kiderül majd, hogy a kiszivárgott terveknek megfelelően valóban elvonnak-e 40 milliárd forintot az oktatási intézményeket fenntartó önkormányzatoktól, és valóban gyermekmegőrzővé minősítenek-e vissza számos óvodát. "A demokrácia nem Szili Katalin, Lendvai Ildikó és Dávid Ibolya magánügye... Nem lehet a politikai kaszt előjoga, hogy vélemény mondjanak. Ez minden magyar állampolgárt megillet, és amíg mi itt leszünk, addig meg is fog mindenkit illetni. A tehetetlenség és az indulatból fakadó erőszak közötti keskenyt ösvényt kell megtalálniuk mindazoknak, akik a jelenlegi kormányfő távozását szeretnék elérni" - hangsúlyozta a Fidesz politikusa.
Vasárnap Schmitt Pál arról beszélt, hogy az embereknek tényleg elegük van a hazugságból, a rendbontásból, és szívből igénylik az őszinte beszédet. Elegük van a misztikus magyarázatokból, a félrevezetésből. Az Európai Parlament magyar delegációjának vezetője azt tapasztalja, hogy a hazugság szó előtt minden uniós képviselőtársa értetlenül áll. "Európai parlamenti képviselőtársaim egyszerűen nem hisznek a fülüknek, hogy megint van Európában egy olyan demokrácia, ahol nemcsak a lakosságnak, de magának az európai családnak is képes valaki hazudni, hamis adatokat közölni, rózsaszínre festeni az egyébként elég sötét valóságot" - fogalmazott Schmitt. Lamperth Mónikának az uniós források jövendőbeli felhasználására vonatkozó szavai kapcsán pedig kijelentette, hogy az EU a magyar régiók fejlesztésére biztosít pénzt, nem egyes szocialista politikusok érdekeltségi köreinek támogatására. A területfejlesztés a nemzeti fejlesztési program sarkalatos része, nem engedhetjük, és Európa sem fogja engedni, hogy szocialista pártmegbízottak magánügye legyen.
A svéd kulturális miniszter lemondása és Gyurcsány Ferenc magatartása között vont párhuzamot hétfőn Szijjártó Péter. Elmondta: a skandináv állam politikusának azért kellett távoznia, mert nem fizette a tévé-előfizetési díjat, illetve nem jelentette be az adóhatóságnak gyermeke dajkáját. Svédországban működik a demokrácia, hazánkban azonban a kormányfő sokkal súlyosabb bűnei ellenére foggal-körömmel ragaszkodik hatalmához. A magyar fiatalok olyan országot szeretnének, ahol fiatalnak lenni jó, ahonnan a fiatalok nem vágyódnak el, és megtalálhatják számításaikat. Olyan országot szeretnének, ahol a tehetségnek és a szorgalomnak van becsülete, nem a szülők pénztárcájának, vagy a nagybácsik kapcsolati rendszerének. Egy olyan országot szeretnének, ahol lakásokat építenek, nem pedig szétverik az otthonteremtési programot, illetve ahol nem kell minden ötödik fiatalnak a pályakezdő munkanélküliséggel szembenéznie. Olyan országot szeretnének, amely nem hagyja, hogy egy bizonyos Gyurcsány Ferenc a hazugság mély és sötét mocsarába süllyessze - emelte ki a Fidelitas elnöke. Beszéde végén Gyurcsány korábbi szavait felidézve ezt üzente a kormányfőnek: "Kedves Gyurcsány Ferenc! A miniszterelnöki hatalom elvesztésétől nem kell félni, nem fog fájni."
A Fidesz továbbra is kitart amellett, hogy olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely több beruházást és több munkahelyet hoz létre, nem növeli a vállalkozások és a munkavállalók terheit - mondta Varga Mihály a Fidesz-frakció kétnapos lakitelki tanácskozása végén, vasárnap.
A Fidesz alelnöke emlékeztetett: szeptemberben jött ki az a tervezési anyag, amely az idei 820 milliárd forintot állami támogatás után jövőre nominálisan is csak 770 milliárd forintos támogatást biztosítana az önkormányzatoknak. A gazdaságpolitikus elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a kormány nem tervezi az önkormányzatok feladatainak csökkentését, jövőre kevesebb forrást kíván biztosítani. Nehezményezzük azt, hogy a napvilágra került hangfelvételek alapján, a csökkenő forrásokat a kormány politikai szempontok alapján kívánja elosztani - fűzte hozzá a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője.
Elmondta: a Fidesz-frakció egységesen állást foglalt abban, hogy semmilyen formában nem támogatja az ingatlanadó bevezetését, mert nem tudnak elfogadni semmilyen olyan adóterhet a kormány részéről, amely a magyar lakosság terheit tovább növelné. Magyarországon igen nagy a saját lakástulajdonnal rendelkezők aránya, az Európai Unióban a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy a magyar lakosság ragaszkodik egyfajta biztonságérzethez. Nem támogatják azért sem ezt a kormányzati kezdeményezést, mert nem gondolják, hogy otthonteremtési program helyett a kormányzatnak egy ellehetetlenítő programot kell végigvinnie - jegyezte meg Varga.
Végezetül elmondta: ha a kormány a jelenlegi elképzeléseket fogja végrehajtani, akkor 2007 nem lesz könnyű éve Magyarországnak. Jelenlegi ismereteik szerint a kormány következő évi költségvetése a megszorító lépések sorozatát fogja jelenteni a magyar lakosság számára.
Találkozzunk október 23-án az Astoriánál!
A Fidesz október 23-án délután 4 órakor Budapesten, az Astoriánál tartja 1956-os megemlékezését - jelentette be kedden, a Szövetség elnökségi ülése után Szijjártó Péter. A rendezvény fő szónoka Orbán Viktor lesz.
A Fidesz továbbra is arra kéri Gyurcsány Ferencet, hogy az 1956-os forradalomra emlékező nyilvános eseményeken ne mondjon beszédet, mert felszólalása nyílt provokáció 1956 szellemiségével és a magyar emberekkel szemben. A Fidesz nem vesz részt olyan rendezvényeken, amelyeken a kormányfő mondja az ünnepi beszédet. Ugyanakkor ott, ahol a köztársasági elnök beszél, a Fidesz is képviselteti magát, mivel fontosnak tartja, hogy Sólyom László aktív szerepet játsszon a forradalom 50. évfordulóján tartott megemlékezéseken - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.
A Fidesz elnöksége arról is döntött, hogy szombaton ülést tart az országos választmány. Az ülésen Orbán Viktor elnök értékeli a Magyarországon kialakult helyzetet.
A Fidesz '56-os központi megemlékezéséről Szijjártó elmondta még, hogy arra a forradalom szellemiségének megfelelően, pártállásra való tekintet nélkül Magyarország minden polgárát várják. A színpadot az Astoriánál állítják fel, a tömeg így a Rákóczi úton végig a Keleti pályaudvar irányába és a környező utcákban, a Kiskörúton állhat majd. A helyszínt nem politikai, hanem rendezvényszervezési okok miatt választották.
[ a lap tetejére ]
Korábbi ígéretüket beváltva a Fidesz és a KDNP képviselői hétfőn a miniszterelnök napirend előtti felszólalásának kezdetén kivonultak az Országgyűlés üléséről. Gyurcsány felszólalásánál csak a két frakció vezetője volt jelen. A beszéd kapcsán Navracsics kijelentette: jól ismert "hangkonzerveket" hallhattak a szocialista kormányfőtől.
"Kevesebb a bekiabálás, nyugodtabb a hangulat." Így reagált a miniszterelnök arra, hogy a Fidesz és a KDNP valóra váltotta a bojkottot a parlamentben. Napirend előtt Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy költségvetési értelemben szigorú évek elé néz az ország, két szűk esztendő következik. Nem lesz az ideinél több "közforrás" a következő évben az egészségügyre, és ráadásul hatszázalékos inflációval is számolni kell.
A kormányfő szavaira reagálva Navracsics Tibor leszögezte: ugyanazokat a gondolatokat hallja vissza, mint két évvel ezelőtt; "hangkonzerveket" hallottak, tetteket azonban nem látnak, csak válságjeleket. Felhívta a figyelmet: a minisztériumi dolgozók már a sajtónak panaszkodnak, mert áll az államigazgatás. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: három fontos dolga lenne most a kormánynak. A stabil költségvetés megteremtése, az államigazgatás stabil működése, valamint a stabil közszolgáltatások megvalósítása. "Áprilisban azzal kampányolt Gyurcsány Ferenc, hogy nagy ívű reformokat fognak folytatni, de nem történik semmi, áll az államigazgatás" - mondta Navracsics.
Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője is úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc ismét elmondta a már százszor hallott elemeket. Ennél még az is jobb lett volna, ha ifjúkori verseiből olvasott volna fel szemelvényeket, fűzte hozzá.
Napirend előtt Lázár János arról beszélt, hogy irányítási káosz jellemzi a rendvédelmi ágazatot, a kormány téblábol, nem képes szakmai irányt mutatni. Ezt tanúsítja a rendvédelmi dolgozók hét végi demonstrációja is. A Fidesz politikusa arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a rendvédelmi dolgozók előmeneteli rendjét érintő változtatásokat.
Veszélyben az emberi jogok című interpellációjában Balog Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az MTV épületét a rendőrök nem tudták megvédeni, a következő napokban tömeges rendőri túlkapások valószínűsíthetők. Választ kért arra, hogy a rendőrök betartották-e a szükségesség és az arányosság követelményét, a vonatkozó jogszabályokat, illetve hogyan kerülhetett sor a túlkapásokra. "Az MTV-nél történtek szakmai vizsgálata zajlik, a rendőri túlkapásokra vonatkozó kérdésre a lefolytatott eljárások lezárta után lehet válaszolni" - válaszolta Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, ugyanakkor azt állította, hogy a rendőrök csak a legvégső esetben alkalmaztak kényszerítő eszközöket.
Puskás Tivadar felidézte, hogy az egészségügyi ellátás strukturális átalakítására a szaktárca az október 9-i közlönyben 6,5 milliárd forintos pályázatot hirdetett, amelynek beadási határideje október 20-a. A KDNP politikusa szerint a határidő túl rövid, és előre borítékolni lehet, hogy kik lesznek a pályázati nyertesek.
A Prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában Bernáth Ildikó kifejtette: a kormány által sikeresnek nevezett programban eddig csupán 134-en vettek részt. Hiányolta a konkrét kormányzati elképzeléseket, nevezetesen, hogy miként képzeli a Gyurcsány-kabinet a közszféra átalakítását. Milyen feladatokat akar állami hatáskörben tartani, melyeket adna át az önkormányzatoknak, illetve a versenyszférának? Ezt tudakolta a Fidesz képviselője, továbbá megkérdezte, hogy hány embert érint majd a közszférában történő leépítés, amelyről gazdasági lapokban is terjedt az a hír, hogy 23 milliárd forint áll rendelkezésre a végkielégítések és egyéb juttatások céljára. Bernáth Ildikó arra is kíváncsi volt, hogy miként viszonyul a program ahhoz az elképzeléshez, miszerint 59 évről 60-ra nőjön az érintettek nyugdíjkorhatára. Ennek kapcsán megjegyezte, a közszférában dolgozók 70 százaléka középfokú végzettséggel rendelkezik, többségük nő, családanya, tehát fizetésük 100 ezer forint körül alakul, és az említett programokban szereplő 70 százalékos juttatás egyáltalán nem áll messze az álláskeresési támogatás útján biztosított összegektől.
[ a lap tetejére ]
Miközben Rogán Antal megsérti az SZDSZ anti-vallásszabadságát, Debreczeni József lerántja a leplet Magyarország legszörnyűbb titkáról, a Kádár-rendszer pedig visszatér.
"Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója szerint Gyurcsány Ferenc beszéde nevetségessé tette Magyarországot. Első körben a határon belül tisztázná az ügyet: valamiféle nyílt ügyfeltárást képzel el, amelyből a politikusok, rendőrök, tüntetők álláspontja is megismerhető volna. A BBC újságírója tudósításaiban megkésett forradalomként említi a magyarországi eseményeket: az emberek nem néztek szembe a Kádár-rendszerrel, nem került nyilvánosságra azonnal a besúgók listája, vagyis szőnyeg alá lettek söpörve a problémák."
Hülye egy hely lett ez a Magyarország. Ha mondjuk a Magyar Nemzet vezércikkében emlegetne valamelyik kolléga megkésett forradalmat az elmúlt hetek eseményei kapcsán, azon nyomban összeszaladna az Újságíróklub négyfős stábja Bojtár B. főszerkesztő úrral megerősítve, hogy rendkívüli adásban elemezze a kialakult veszélyes, antidemokratikus, alkotmányellenes helyzetet. Ha ugyanezen megjegyzés a Kossuth tér Fidesz-színpadán hangozna el, akkor még a Nemzetbiztonsági Szolgálatok is hallatnák a hangjukat, közleményben leszögezve, hogy akinek akár csak a fejében megfordul a forradalom kifejezés, az elköveti a Btk. valamelyik paragrafusában foglaltakat.
Mindez azért, mert a magát kizárólagosan magyar értelmiségnek kikiáltó liberális politika-környéki társaság 1989-ben kitalálta, hogy Magyarországon egyszer és mindenkorra megtörtént a rendszerváltozás. Hogy hipp-hopp kapitalizmus lett. Hogy hétfőn még a negyvenévnyi diktatúrát nyögte a nemzet, de kedden már mindenki totál demokratikusan ébredt, és a csipával együtt kitörölte a szeméből a Kádár-rendszer legutolsó darabkáját is.
Kuncze Gábor szokott olyasmit mondani - ha a liberális párt éppen jól jött ki valamelyik országos megmérettetésből -, hogy na kérem, ez itten egy velejéig felnőtt társadalom. Ami az elmúlt tizenhat esztendő legnagyobb hazugsága. Csak ezzel aztán tényleg kutya nehéz szembenézni, hiszen ki az, aki ki mer állni a választópolgárok elé az arcukba mondani, hogy emberek, egyelőre még nem való nektek a demokrácia. Ugyanis egyelőre még nekünk, úgynevezett eliteknek se megy a dolog.
Jean-Paul Sartre-t 1966-ban hívták meg Japánba, hogy előadássorozatával segítse az ottani értelmiséget átevickélni a miénknél sokkalta drasztikusabb rendszerváltás nehézségein. A japánok el tudták fogadni, hogy hiába telt el két évtized a háborús bukta óta, társadalmi berendezkedésileg még nem ők fújják a passzátszelet, s azt is, hogy a császárságból képtelenség ripsz-ropsz áthuppanni a nyugati típusú pluralista államiságba. Nálunk viszont egyenesen maradi, aki egyáltalában szóba meri hozni, hogy lenne még némi elintéznivaló a szocializmus című történelmi fejezettel kapcsolatosan. Hiszen az igazi demokrata előre néz. Pláne, ha önnön háta mögött saját maga marxista alapú antidemokrata változata lapul.
Ezért aztán a mi nagyon demokratikus, nagyon felnőtt társadalmunkban jelenleg nem a morális mocsárban gyökeredző politikai válság és annak megoldása a téma, nem ez foglalkoztatja a döntéshozókat, hanem például hogy Rogán Antal, ropogósan friss polgármester az V. kerületi képviselőket misére invitálta a testület alakuló ülését megelőzően, ezzel is emelve az aktus ünnepélyességét. Amely ötlet ellen a helyhatóságba került kettő darab szabad demokrata politikus komor hangvételű nyilatkozatban tiltakozott, mert szerintük Rogán kirekeszti a nem vallásos kerületi lakosokat.
Megszűnik az ingyen gyógyszer, háromszáz forint lesz a készítményenként fizetendő minimum összeg a patikában, a 9,5 millió forintnál drágább lakásokra pedig ingatlanadót vet ki a kormány - mosott be ugyanezen nap délelőttjén két övön alulit Gyurcsány Ferenc szociálisan érzékeny csapata a baloldali törzs-szavazóbázisnak. (A közvetlen elkövető, pontosabban az áldozat, a rossz hírek hozója, a népharagra kifejlesztett Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár aztán persze lemond, hiszen immár új idők járnak, az őszinte szó, a tiszta politika napjai.)
Orbán Viktornak régóta tartó, egyre súlyosbodó, ma már patologikusnak mondható Gyurcsány-fóbiája van - fejtette meg mindeközben hazánk legfontosabb titkát a régóta tartó, egyre súlyosbodó, ma már patologikusnak mondható Orbán-fóbiában szenvedő Debreczeni József legújabb, rendhagyó módon a Fidesz elnökével foglalkozó írásában.
Ide Sartre már igen kevés.
Dévényi István, Heti Válasz, 2006. október 12.
[ a lap tetejére ]
A magyar lakosság 48 százaléka nem tud megbocsátani Gyurcsány Ferencnek, míg 26 százalékuk hajlandó a felejtésre, és mindössze 23 százalék úgy érzi, hogy nem is bántották meg - derül ki a Medián hét elején publikált felméréséből. A közvélemény-kutató cég a parlamenti bizalmi szavazás előtt telefonos felméréssel, a következő hét végén pedig a rendszeres omnibusz-felmérés keretében vizsgálta az esemény lehetséges hatásait a közvéleményre. A bizalmi szavazás előtt három nappal a megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy mindez felesleges színjáték, 38 százalék válaszolt úgy, hogy a bizalmi szavazás olyan helyes lépés, amivel le lehet zárni a válságot. Az esemény után 49 százalékra nőtt azok aránya, akik színjátéknak tartották a szavazást. Tizenhétről 29 százalékra emelkedett azok aránya, akik szakértői kormány felállításában látnák a válság megoldását. Az előrehozott parlamenti választások kiírását megjelölők aránya 21-ről 16 százalékra csökkent.
Áder János a Vasárnapi Újság című rádióműsorban kijelentette: a szocialisták stratégiája az, hogy könnyedén átlépjenek a morális válságon. Az Országgyűlés alelnöke kifejtette: a szocialisták stratégiája az, hogy könnyedén átlépjenek a morális válságon; a politikain újabb hazugságokkal lennének úrrá; a gazdasági válságba társtettesként húznák maguk mellé a Fideszt. Ez elfogadhatatlan. Ha van felelőse a kialakult helyzetnek, akkor annak távoznia kell, és az után lehet majd beszélni arról, hogyan tovább - mondta Áder.
Megkésett forradalom zajlik Magyarországon
Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója a Figyelőnek adott interjújában szokatlannak nevezte a rendőrök viselkedését az MTV ostrománál. Az újságíró megkésett forradalomnak nevezi a mostani tüntetéseket, amelyek szerinte folytatódni fognak, s elvezethetnek Gyurcsány lemondatásához.
A hazánkat jól ismerő brit újságíró kifejtette: máshol is része a visszavonulás a rendőri fellépésnek, ám a kitörés és a dühöngők bekerítése is része a stratégiának. Nem érti azt sem, hogy miért nem próbáltak meg kommunikálni a rendőrök a lázadókkal.
Thorpe szerint nem kérdéses, hogy Gyurcsány Ferenc beszéde nevetségessé tette Magyarországot, ám első körben a határon belül tisztázná az ügyet. A BBC munkatársa valamiféle nyílt ügyfeltárást képzel el, amelyből a politikusok, rendőrök, tüntetők álláspontja is megismerhető volna.
Nick Thorpe tudósításaiban megkésett forradalomként említi a magyarországi eseményeket, s úgy foglal állást, hogy annak idején nem volt teljes a rendszerváltás. "Az emberek nem néztek szembe a Kádár-rendszerrel, nem került nyilvánosságra azonnal a besúgók listája, vagyis szőnyeg alá lettek söpörve a problémák", fogalmazott. A BBC tudósítója a tüntetések folytatását várja, amit szerinte segíthet az '56-os évforduló, így a hónap végéig biztos számítani lehet demonstrációkra. Nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a következő hónapokban az MSZP lemondatja Gyurcsányt. Ebben az esetben Szili Katalint tudná elképzelni az ország élén.
Írók a gyurcsányi hazugságok ellen
A Magyar Írószövetség hétfőn nyilatkozatban ítélte el a miniszterelnök, kormány és a koalíció hazugságait. "A nemzeti elkötelezettségétől vezetve, íróelődeinek szellemében" a szövetség a következő nyilatkozatot tette közzé: "Élesen elítéljük a miniszterelnök, a kormány és a koalíciót alkotó pártok hazug szavait és tetteit. A nyelv, a kultúra, az erkölcsi értékek módszeres és cinikus rombolásának vagyunk tanúi és elszenvedői. Az országnak nemcsak a gazdasága, hanem a szellemi és erkölcsi léte is veszélybe került, amihez a kultúra és a média munkásainak nem kis része is hozzájárult. Csak a társadalomnak az igazmondás szellemében való összefogásában reménykedhetünk. Magunk is ilyen társadalmat kívánunk szolgálni."
Szalai: Az ORTT politikai döntése a Hír TV ellen
Szalai Annamária szerint az ORTT többsége politikai motivációjú döntést hozott akkor, amikor a médiatörvényben foglaltak megsértését állapította meg a Hír TV esetében az MTV-székház ostromának közvetítése kapcsán, és egymillió forintos büntetést szabott ki. "A döntés alkalmas lehet arra, hogy elbizonytalanítsa a média munkatársait" - írja a testület Fidesz által delegált tagja különvéleményében. Többek között kifejti: az ORTT-nek sem kellő ideje, rálátása, sem kidolgozott módszertana nem volt ahhoz, hogy tudományos alapossággal mondjon véleményt arról, hogy zavargások, rendbontások idején mi tekinthető a médiatörvényben foglaltak szerinti megfelelő tájékoztatásnak. Az ORTT "vizsgálati jelentése" szubjektív, a sajtófigyelő és a publicisztika keverékének eszköztárát felvonultató, tudományos megalapozottságot nélkülöző dolgozat, amely alkalmatlan volt hiteles képet adni a rendszerváltás óta példa nélküli eseménysorozat médiareprezentációjáról, így nem alapozhatta meg törvénysértés vélelmezését. Szalai Annamária szerint bár a riporter néhány - jobbára a kétségbeesésből származó - szava miatt joggal vetődhetett fel a tárgyilagos és tényszerű tájékoztatás sérelme, ám a médiatörvény ezen szakaszának megsértése az ORTT Monitoring vizsgálati jelentése alapján valamennyi vizsgált műsorszolgáltató (Kossuth Rádió, MTV, Duna TV, TV2, RTL Klub, ATV, Echo TV) esetében vélelmezhető lett volna.
Szalai: Az ORTT politikai döntése a HírTV ellen
Hamis doktorival osztogat pénzt
A Kóka János felügyelte Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke egy Svédországban szerzett doktorival próbálta igazolni magát a tudomány világában. Hamisan. A Heti Válasz kiderítette, a svédországi szakmai előélettel rendelkező NKTH-elnök némileg "túlmenedzselte" önmagát, vagyis mindeddig hamis adatokat közölt a doktori fokozatáról. Boda Miklós, akit az NKTH létrehozásakor, 2004 januárjában Magyar Bálint nevezett ki a hivatal élére, 1971 novemberében fejezte be tanulmányait az uppsalai egyetemen. Ugyanakkor a PhD-fokozat megszerzéséhez szükséges 160 kreditpontot (illetve négyéves képzési időt) nem teljesítette, mindössze egy 80 kredittel (és kétévnyi előtanulmánnyal) megszerezhető licenciátusa van. A korábban Magyar, jelenleg Kóka felügyelte hivatalt, melyet a magyar tudomány- és innovációpolitika pénzkiadó "automatájáként" többször érte bírálat a sajtó, valamint az Állami Számvevőszék részéről is. Így az ÁSZ is kifogásolta, hogy a hivatal mintegy 330 millió forintot hagyott jóvá olyan pályázatokra (Magyar színházak műsoradatainak, forrásainak elemzése; A tradíció folytonosságának és az életmű egységének kérdése Nietzsche, Lukács és Heidegger munkásságában; Európa és Magyarország a középkori zenetörténetben stb.), amelyek távol esnek a jogszabályba foglalt céltól, a magyar gazdaság versenyképességének és innovációs teljesítményének javításától. Ugyancsak megütközést keltett, hogy a múlt év végén az NKTH kirekesztette a szakmai előzsűrizésen a legmagasabb pontszámot elérő Richter Gedeon Rt.-t az Asbóth Oszkárról elnevezett innovációs program győztesei közül. Nyert viszont 1,4 milliárd forintot egy olyan konzorcium, illetve projekt, melynek vezetője az a Szabó Csaba, aki a tavaszi választások után több fórumon bírálta a hazai tudományos élet megmerevedett intézményrendszerét. Az NKTH-győzelem utáni napokban a Szabó-féle konzorcium zászlóshajóját, a ComGenex Rt.-t felvásárolta egy amerikai érdekeltségű cég.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.
E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu