Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tállai: szükség van a számvevőszéki bizottságra

Tállai András, a Fidesz vezérszónoka elmondta: az ÁSZ tavalyi beszámolóját jónak találják és elfogadják.


Dátum: 2006-10-18 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:14.552133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felszólalásában kifogásolta, hogy a Gyurcsány-kormány megszüntette a számvevőszéki bizottságot, feladatát pedig a költségvetési bizottságra bízta, amely szerinte túlpolitizált, ezért politikai alapon közelíti meg az ÁSZ tevékenységét. Felvetette, hogy "ha az ország sorsa rendbe jön", legyen újra külön számvevőszéki bizottság. A politikus hangsúlyozta: az Országgyűlés adósa a számvevőszéknek a munkájáért, szerinte a kérdés az, hogy vajon a kormány és a parlament elfogadja-e az ÁSZ kritikáját, és beépíti-e javaslatait a munkába.

Kiemelten beszélt az uniós pénzalapokkal kapcsolatos ÁSZ-megállapításokról. A program hazai intézményrendszerének teljesítményét és hatékonyságát gyengítették az intézményfejlesztési koncepciókban, a kormányzati munkamegosztásban bekövetkezett változások, a támogatások tényleges lehívása csúszott - idézte a számvevőszék megállapítását. Az emberi jogi, a foglalkoztatási és a gazdasági bizottság előadói egybehangzóan példamutatónak minősítették az Állami Számvevőszék tevékenységét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek