A Raoul Wallenberg Egyesület is elítéli az olaszliszkai lincselést
Megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja az olaszliszkai lincselést a Raul Wallenberg Egyesület - közölte a szervezet ügyvivői testülete szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2006-10-18 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:15.558727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Igen nagy megdöbbenéssel értesültünk az olaszliszkai lincselésről. Különösen megdöbbentő és elfogadhatatlan számunkra az, hogy a nyilvánvalóan szélsőséges és indulatos fellépőket sem a jelenlévők, sem a helyi roma közösség, vagy résztvevők részéről megnyilatkozók nem utasították vissza és/vagy kértek elnézést a családtagoktól" - olvasható a közleményben. Hangsúlyozzák, hogy elfogadhatatlan az is, hogy egy köztiszteletben álló több gyermekes tanárt - aki azért szállt ki gépkocsijából, hogy segítsen az elsodort gyermeken - ma Magyarországon a saját gyermekei jelenlétében úgy agyon lehessen verni, hogy senki ne tudja, vagy akarja a fellépőket visszafogni.
A jelenséggel összefüggésben megnyugtató az, ahogy a Roma Emberi Jogi Alapítvány vezetője és az Országos Cigány Önkormányzat elnöke gyorsan és határozottan megnyilatkozott, de a teljes probléma kivizsgálása és feldolgozása még a társadalom szereplőire vár - írják.
Folytatjuk azt az emberi jogvédő munkát, amit elkezdtünk, de fellépünk mindenfajta intoleráns, agresszív atrocitás ellen, amely jelen esetben az elszenvedő család mellett legtöbbet a magyarországi romáknak ártott - hangsúlyozzák. "Osztozunk a család, az iskola és az érintett közösség gyászában és jelezni szeretnénk, hogy amint szervezett formában gyűjtenek az árván maradt családtagok számára - mind az Egyesület és Alapítvány részéről -, támogatni kívánjuk az árván maradt családot" - olvasható a Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivői testületének közleményében.
MTI - fidesz.hu