Kilenc amerikai katona halt meg Irakban
Pokolgépes merényletekben és ellenséges tűzben meghalt kilenc amerikai katona Irakban - jelentették be szerdán az Irakban állomásozó amerikai erők.
Dátum: 2006-10-18 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:16.584339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Négyen közülük út mentén elhelyezett pokolgép áldozatai lettek kedden Bagdadtól nyugatra. Hárman lázadókkal vívott tűzharcban haltak meg a fővárostól keletre fekvő Dijála tartományban. Ebben az incidensben egy további amerikai katona megsebesült. Egy nyolcadik amerikai akkor halt meg, amikor feltételezhetően lázadók Bagdad északi részén megtámadták a katonai járőrt, amelynek a tagja volt. Szintén még kedden belehalt sebeibe egy amerikai tengerészgyalogos, aki el-Anbár tartományban harc közben sérült meg.
Csak most októberben 67 amerikai katona lett halálos áldozata iraki incidenseknek, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államok számára ez az egyik leggyászosabb időszak az iraki háborúban. A 2003. márciusi megszállás óta 2775 amerikai katona halt meg az arab országban.
James Baker volt amerikai külügyminiszter egy keddi houstoni beszédében azt mondta, hogy az iraki helyzetre nincs könnyű megoldás, mindegyik nagyon nehéz. Baker az elnöke annak a kétpárti (republikánus és demokrata) testületnek, amelyet az amerikai kongresszus hozott létre azzal a céllal, hogy kidolgozza az iraki helyzet megoldási lehetőségeit.
MTI - fidesz.hu