A felelősöket felelősségre kell vonni!
Úgy tűnik, hogy a szocialisták nem találják a kiutat a hazugságspirálból, hazugságot hazugsággal tetéznek, és egyre mélyebbre kerülnek - jelentette ki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
Dátum: 2006-10-18 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:20.710333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy tűnik, hogy azt a taktikát folytatják, hogyha már ők maguk besározódtak, akkor nem bocsánatot kérnek, nem elnézést kérnek, és nem önmagukra nézve vonják le a következtetéseket, hanem igaztalanul, hazug módon megpróbálnak besározni mást, másokat is. Jelenleg ez folyik.
A Fidesz mindig egészen világos állásponttal állt a nyilvánosság elé, már korábban világossá tettük, hogy elkötelezett hívei vagyunk a valódi reformoknak az adó, a nyugdíjrendszer, valamint az oktatás és az egészségügy területén.
Azonban ami jelenleg Magyarországon zajlik, az nem reform, azok nem reformok - folytatta a Fidesz kommunikációs igazgatója -, hanem szimpla kormányzati pénzbehajtás, amely kormányzati pénzbehajtással az emberek, családok és vállalkozások életét, illetve működését lehetetleníti el napról napra a kormány.
Ebben mi nem leszünk partnerek, és ez ellen mindig fel fogunk lépni, mert a kormány a jelenlegi politikájával árt az embereknek, árt a családoknak, árt a vállalkozásoknak, és árt az országnak rövid, és hosszú távon egyaránt.
Megtettük a világos javaslatainkat, azt is tudjuk, hogy ez a kormány és ennek a tisztségviselői sodorták gazdasági, politikai és erkölcsi válságba az országot. Meg kell találni a felelősöket, a felelősöket felelősségre kell vonni, és garanciát kell, hogy adjon a kormány arra, hogy soha többet ilyen nem fordulhat elő - az erre vonatkozó intézményes javaslatainkat szintén megtettük, ezeket a kormány ismét lesöpörte az asztalról - jegyezte meg Szijjártó Péter.
Aki tehát magyarázattal tartozik az embereknek az a Magyar Szocialista Párt. Most már nem azért, hogy hazudott-e a miniszterelnök, vagy sem, mert tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott. Tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc lebukott, mert hazudott az embereknek, kizárólag a hatalma megtartására koncentrált, és ezért feláldozta Magyarország jövőjének jelentős szeletét is - tette hozzá a szóvivő.
Azért tartoznak magyarázattal, amiért nem tesznek eleget a népakaratnak, és nem menesztik Gyurcsány Ferencet, továbbra is hozzájárulnak ahhoz, hogy egy mániákus hazudozó üljön a Magyar Köztársaság miniszterelnöki székében. Ezért tartoznak a szocialisták magyarázattal, ezért nem tudnak kitörni a hazugságspirálból, és ezért süllyednek abban egyre mélyebbre, miközben próbálják azt a taktikát folytatni, hogy ha már ők maguk besározódtak, akkor megpróbálnak másokat besározni - foglalta össze a Fidesz álláspontját Szijjártó Péter.
fidesz.hu