Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka mindenáron tőzsdéztetné a diákokat

Szakmai vitára hívta Kóka János gazdasági minisztert az egyik pénzügyi ismeretterjesztéssel is foglalkozó könyvkiadó tulajdonosa.


Dátum: 2006-10-18 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:21.460082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Doubravszky György szerint tőzsdei oktatásnak, és nem általános pénzügyi ismereteknek kellene nevezni azt a tantárgyat, amit ez évtől kezdtek el oktatni több ezer diáknak. A programot 55 millió forinttal támogatja a GKM.

Doubravszky György az InfoRádióban azt mondta: a diákok pénzügyi alapismeretek tantárgy alatt tőzsdei ismereteket tanulnak. Ezzel szerinte egyrészt az a probléma, hogy úgy tanulják a tantárgy csúcsát, és legnehezebb részét, hogy nincs meg hozzá a kellő alapjuk.

A Bagolyvár Kiadó tulajdonosa szerint ez bújtatott reklám, a diákokat minden előzetes ismeretek nélkül arra ösztönzik, hogy megtakarításaikat a tőzsdén fektessék be. Doubravszky György ezért választ vár arra: mindezt miért támogatja a gazdasági tárca.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek