Ismét hidegzuhanyt kaptunk
Újabb hidegzuhanyt kaptunk: Reformtörvények II. címszó alatt megjelenik egy új törvénytervezet, természetesen mindennemű egyeztetés nélkül - reagált Mikola István az egészségügyi miniszter mai bejelentéseire.
Dátum: 2006-10-18 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:23.743746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola István elmondta: az egészségügyi önrész-fizetés című fejezetben jelképes kezelési díjak bevezetéséről ír a kormányzat, aminek indoklásaképp azt mondják, ezzel világossá teszik, hogy az egészségügyi ellátás nem ingyenes. Mikola István aláhúzta: az egészségügyi ellátás soha nem volt ingyenes, csak térítésmentes, ugyanis járulékfizetés fejében járt.
A politikus szólt arról is, hogy a kormányzat mivel indokolja ennek okát: a beteg költségérzékeny szolgáltatásvásárlóvá válik. A beteg nem költségérzékeny szolgáltatásvásárló, hanem beteg - szögezte le Mikola. Hozzátette: az egészségügy elüzletiesítése, ez a "minden a pénz körül forog" megközelítése egyre szégyenletesebb és kezelhetetlenebb.
A vizitdíj mértékével kapcsolatban megjegyezte: a vizitdíj bevezetésével megszűnik a szabad orvosválasztás, ugyanis csak oda mehet a polgár, ahova kijelölik számára az ellátó intézményt, ha mást választ, akkor megnő számára a vizitdíj mértéke, és komoly anyagi áldozatot kell vállalnia a betegnek.
A kormányzat három ellátási csomagot definiál: egyrészt az alapcsomagot, ami állampolgári jogon jár, másrészt a biztosítási csomagot, ami biztosítási jogviszony, tehát járulékfizetés fejében jár - mondta el Mikola István. Rámutatott: annak ellenére, hogy a jogalkotási törvény arra kötelezi a kormányzatot, hogy a törvénytervezettel egy időben nyújtsa be a végrehajtási rendeletet, nem határozzák meg a csomag tartalmát, azt a későbbi szabályozásokra hagyják. A harmadik, kiegészítő csomagról szólva - ami azt jelenti, hogy a szolgáltatások itt már egy direkt hozzáfizetés fejében járnak - elmondta: azt ismét nem határozzák meg, hogy mik lesznek ezek a szolgáltatások.
Vigasztalásképpen hozzáteszi a tervezet, hogy bérletet is válthat a beteg. Most már a villamosbérlettel egy időben lehet vizitdíj-bérletet is váltani, ahova befizet az ember egy összeget, és amíg az tart, addig az ember a kijelölt helyen, a kijelölt orvost korlátozás nélkül látogathatja - jegyezte meg Mikola István.
A harmadik fejezetet, a várólistákról szólót sorra véve kiemelte: ez eddig is nagyon fájdalmas része volt az egészségügynek. Nyilvánvaló, hogy a várólisták arra szolgálnak, hogy a megszorítást, a költségvetési elvonást a betegek várakoztatásával eltolják, hogy ezzel is maszkírozni lehessen majd a költségvetést - fogalmazott a fideszes szakpolitikus.
Tovább folyik a rombolás az egészségügyben a szakma véleményének kikérése nélkül, pénzügyi-fiskális szemlélettől vezérelve, miközben az utcán vannak a patikusok és az orvosok és maradnak is, mert egyszerűen nem tehetik meg, hogy ne emeljenek szót ezen kormányzati intézkedések ellen - tette hozzá Mikola István.
fidesz.hu