Ítéletidő Görögországban
Legkevesebb három halálos áldozatot követelt az ítéletidő a görög szigeteken, három szigeten szerdán szükségállapotot hirdettek ki, miután a heves esőzések súlyos áradásokhoz vezettek.
Dátum: 2006-10-18 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:25.675534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedd éjjel egy sárlavinában életét vesztette egy teherautó-vezető Haniá krétai kikötőváros közelében.
Ródosz sziget partjainál vízbe fulladt egy brit pár. A két 47 éves turista figyelmen kívül hagyta a hatóságok figyelmeztetését, miszerint lehetőleg ne fürdőzzenek, mert az erős szél miatt nagy - helyenként két méteres - a hullámzás. Egy másik brit autóját elsodorta az ár. A kocsit megtalálták, a vezetőt egyelőre keresik.
A török partoktól nem messze fekvő Lérosz és Asztipálea szigeteken, valamint Kréta nyugati részén szükségállapotot vezettek be. Összesen több száz lakóházat öntött el a víz az Égei-tenger déli szigetein.
Az Égei-tenger partjai mentén a szigetekre közlekedő kompok a kikötőkben vesztegelnek a helyenként 100 kilométeres széllökések miatt. Görögország déli partjainál a parti őrség kimentett öt török tengerészt egy kambodzsai felségjelzésű teherhajóról, amely szorult helyzetbe került a viharos tengeren.
Antalya dél-törökországi tartományban áramkimaradások voltak, a viharos erejű szél üvegházakat tett tönkre és fákat csavart ki.
A meteorológusok szerint péntektől javul az idő Görögországban és Törökországban.
MTI - fidesz.hu