Újabb botrány középpontjában a német EU-biztos
Újabb botrány középpontjába került az EU-bizottság egyik legbefolyásosabb tagja, Günter Verheugen: az ipari és vállalkozáspolitikai kérdésekért felelős német politikust (aki egyben az EU-bizottság egyik alelnöke) azzal gyanúsítják, hogy azért léptette elő egyik munkatársát, s tette őt kabinetfőnökévé, mert gyengéd szálak fűzik hozzá.
Dátum: 2006-10-18 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:27.346655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Verheugen mellett azonban kiállt a testület elnöke, José Manuel Barroso, aki megbeszélést folytatott beosztottjával, majd szerdán kijelentette: az összes szabályt betartották a kinevezés kapcsán, s Verheugen továbbra is bírja teljes bizalmát.
A német biztos már október elején vihart kavart, amikor egy lapinterjúban hatalmi visszaélésekkel és pökhendiséggel vádolt több európai uniós tisztségviselőt. Verheugen egyebek között azt hangoztatta, hogy állandó a hatalmi harc a biztosok, illetve a testület több magas rangú tisztségviselője között, s ez utóbbiak túl sok hatáskört igyekeznek magukhoz ragadni. Ezt a bírálatot a brüsszeli "EU-bürokraták" persze nem vették jó néven, s egyesek szerint az ő kezük is benne lehetett a legújabb botrány kirobbanásában. Német lapok ugyanis a héten olyan fotókat tettek közzé, amelyeken a 62 éves Verheugen kézen fogva járkál idén áprilisban kinevezett új kabinetfőnökével, a 48 éves Petra Erlerrel.
Verheugen a maga részéről azt hangoztatta, hogy Erler szakmai képességei vitathatatlanok, s ő maga soha nem keverte össze a magánéletét a szakmai munkájával. Barroso pedig kijelentette: ami a magánéleti kérdéseket illeti, számára mindig is alapelv volt, hogy ilyen ügyeket nem kommentál. Petra Erler már évek óta Verheugen brüsszeli kabinetjének tagja, s az EU-bizottság állásfoglalása szerint szakmai képességei miatt kapta a kabinetfőnöki kinevezést. Ezzel egyszersmind jelentős fizetésemelés is járt: az addigi havi bruttó 9300 eurós fizetése havi bruttó 11900 euróra nőtt.
Verheugen az előző, Romano Prodi vezette Európai Bizottságban a bővítési kérdésekért felelt, s így jelentős szerepe volt a magyar csatlakozási folyamatban is.
MTI - fidesz.hu