Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar filmhét 1956-ról Moszkvában

Magyar filmhét kezdődött 1956 témájáról a moszkvai Mozimúzeumban.


Dátum: 2006-10-18 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:29.534730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1956 a magyar filmművészetben című sorozatot Naum Klejman igazgató nyitotta meg szerda este a Szaljut mozi Vörös termében, megemlékezve azokról az orosz katonákról, akik nem hajtották végre a tűzparancsot ötven éve Magyarországon. Bak János történész, egykori résztvevő elmondta a mintegy ötven fős közönségnek, hogy ezek a filmek nem annyira hősöket, mint inkább esendő embereket ábrázolnak, akik az 1956-os forradalom előtt, alatt vagy után különböző sorsokat éltek meg, s e sorsok üzenete nemcsak a magyaroknak szólhat, hanem az oroszoknak és másoknak is.

Előzőleg Horváth Iván, a moszkvai magyar kulturális intézet igazgatóhelyettese ismertette a filmeket, s az emlékév más moszkvai rendezvényeit. Nyitófilmként Herskó János Párbeszédjét vetítették, amelyet vasárnapig a következő alkotások követnek: Fábri Zoltán - Húsz óra, Gothár Péter - Megáll az idő, Sándor Pál - Szerencsés Dániel, Tímár Péter - 6:3, Mészáros Márta - Temetetlen halott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek