Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hadbíróság elé állítanak négy amerikai katonát

Hadbíróság elé állítanak az Egyesült Államokban négy katonát azzal a váddal, hogy megerőszakoltak, majd családjával együtt meggyilkoltak egy 14 éves lányt Irakban - közölte szerdán az amerikai hadsereg.


Dátum: 2006-10-19 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:32.174381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bűncselekmény márciusban történt a Bagdadtól harminc kilométerre délre fekvő Mahmudíjában. A négyből két vádlottra halálbüntetést kért az ügyészség. A vádirat szerint a támadás előre eltervezett volt, a katonák álöltözetről is gondoskodtak, és felgyújtották a lány holttestét, hogy megsemmisítsék a bizonyítékokat. Szintén hadbíróság előtt emelnek vádat négy másik amerikai katona ellen, akik iraki őrizeteseket öltek meg egy faluban végrehajtott razzia során.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek