A kormány szigorítaná a gyülekezési jogot
A minisztériumnak keddre el kell készítenie egy törvénycsomagot, amely tartalmazza a gyülekezésről, a választási eljárásról és a nemzeti emlékhelyekről szóló jogszabályok módosításának tervezetét.
Dátum: 2006-10-19 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:33.480920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök tegnap arra utasította az igazságügyi tárcát, hogy keddre készítse el a gyülekezési jog újraszabályozásával kapcsolatos jogszabályok módosítását - közölte Kondorosi Ferenc, a minisztérium államtitkára.
A lehetséges módosítások között említette az időkeret meghatározását, miszerint este nyolc után nem lehet majd zajosan tiltakozni - írja a Magyar Hírlap. Azon is gondolkodnak, hogy a demonstrációt ne a rendőrségnek, hanem az önkormányzatnak kelljen bejelenteni. Szabályoznák a spontán demonstrációt, azt, hogy ugyanarra az időpontra és helyszínre bejelentett tüntetések esetén mi a teendő. A Kossuth téri helyzet rendezésére az államtitkár elfogadható megoldásnak tartja, hogy a Parlamentet és környékét nemzeti emlékhellyé nyilvánítsák. Így a zaj, a reklámok és az árusítás szempontjából szigorúbb szabályokat lehetne alkalmazni.
A tervezett módosítás elősegítené, hogy egy-egy rendezvény megtiltására választási kampány idején az általános szabályoknál szigorúbb, a kollektív véleménynyilvánításnak nagyobb teret adó rendelkezések érvényesüljenek. A hatályos törvény szerint a gyülekezési jog általános korlátját jelenti, hogy csak békés úton valósulhat meg, nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével, nem valósíthat meg bűncselekményt, arra való felhívást, valamint a résztvevők a rendezvényen nem jelenhetnek meg fegyveresen, illetve felfegyverkezve.
A kétharmados törvények módosításának ügyében az ellenzéket nem keresték meg - reagált Répássy Róbert, az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke. "A gyülekezési joggal kapcsolatban vannak tisztázandó kérdések, de a szigorítást semmiképpen sem támogatjuk" - mondta a képviselő. Az időbeli korlát bevezetése, amelyet a napokban az országos rendőrfőkapitány is felvetett, szerinte nem alkotmányos. A közterület-foglalással kapcsolatos kérdéseket azonban ő is tisztázná, és fontosnak tartja, hogy az állami ünnepek megrendezése elsőbbséget élvezzen.
Magyar Nemzet - fidesz.hu