A tandíj ellen tüntetnek ma a diákok
Az elmúlt évek legnagyobb hallgatói megmozdulására készül ma a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a tandíj ellen és a felsőoktatásban a valódi reformok elindításáért.
Dátum: 2006-10-19 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:33.812591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HÖOK a budai Várban tartja demonstrációját, amelyre mintegy tízezer résztvevőt várnak. A demonstráció fél 5-kor kezdődik.
Schőberl Márton, a HÖOK elnökségi tagja az MTI-nek elmondta: több városból - így például Miskolcról, Pécsről, Szegedről, Kecskemétről, Bajáról - szervezetten érkeznek hallgatók a demonstrációra. A HÖOK Dísz téri akcióját az eseményt beharangozó honlap szerint támogatja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Liga Szakszervezetek, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, az Országos Szülői Szervezetek Egyeztető Fóruma, a Szülők Egyesülete a Gyermekekért és a Szülők a Hallássérült Gyermekekért Egyesület.
MTI - fidesz.hu