Köztéri emlékművek: kettős mérce a liberálisoknál
Bár a veszprémi építési hatóság leállíttatta a helyi 1956-os emlékmű építési munkálatait, mert jelentősen eltértek a tervtől, az SZDSZ-alapító Rajk László építész mégis felállította a zászlóelemeket a talapzatra. Rajk tervezőként és kivitelezőként húszmillió forintot kapott az önkormányzattól.
Dátum: 2006-10-19 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:34.465707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az építész azzal érvelt, hogy így hárította el a balesetveszélyt. Az egykori SZDSZ-es honatya nem rejtette véka alá azon véleményét sem, hogy az emlékmű avatását a problémák ellenére is meg kellett volna tartani. Az ügy pikantériája, hogy Budapesten, a Hegyvidéken az SZDSZ is egy engedélyezési hiányosság, többek között éppen a szükséges közgyűlési jóváhagyás hiánya miatt követelte az ott felállított turulszobor eltávolítását. A veszprémi 1956-os emlékmű megvalósítására tavaly írt ki pályázatot az akkor még szabad demokrata vezetésű helyi önkormányzat. A pályázaton a korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Rajk László építész tervei nyertek, az emlékművet a vállalkozó, aki egyben kivitelező is, el is készítette. A múlt pénteken a helyi városépítészeti iroda mint építési hatóság a helyszínen járt, s egy alapos vizsgálat után leállíttatta az építkezést.
MNO - fidesz.hu