A nómenklatúra hálózatának országa
A Magyarország- és Közép-Európa-szakértő Johnathan Sunley a baloldali brit Guardianben a térségünkről és Magyarországról megjelent cikkéhez fűzött olvasói levelében azt írja, hogy a volt egypártrendszer nómenklatúrája hálózatain keresztül óriási gazdagságra tettek szert, amellyel a piaci reformok által az átlagemberekből kipréselt haszon hátán eveztek vissza a hatalomba.
Dátum: 2006-10-19 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:38.712759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kormányukhoz gyakran egykori ellenzékiek csatlakoztak, akik megbocsátottak korábbi üldözőiknek a "bársonyos forradalom" történelmi kompromisszumai során. Csakhogy ez a nagylelkű megbocsátás csupán az egy kori ellenzéknek jelentethetett katarzist, de nem az egész nemzetnek. Amellett, hogy a liberális értelmiség "szélsőségeseket" kiáltott mindannyiszor, amikor ki akarták zárni a volt kommunistákat az irányító médiapozícióból, a régi apparatcsikoknak az általuk oly nagymértékben óhajtott legitimitást biztosították - nyugati támogatóik nagyfokú bátorításától kísérve. Leginkább ugyanezen liberális ellenzék volt az, amely a neoliberális gazdasági reformokra buzdított. "Ennek az eredménye az, hogy Közép-Európa ma még mindig és minden értelemben a múltban ragadt" - fejeződik be Sunley levele.
Magyar Nemzet - fidesz.hu