Távozott öt miniszter az ukrán kormányból
Távozott az ukrán kormányból öt miniszter csütörtökön, miután a koalícióból kilépett pártjuk, a Mi Ukrajnánk tömb.
Dátum: 2006-10-19 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:40.030676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lemondott politikusok között van az igazságügyi, a családügyi, az egészségügyi, a kulturális és a belügyminisztérium vezetője. A Mi Ukrajnánk azzal indokolta kilépését Viktor Janukovics kormányából, hogy a "válságellenes koalíció" nagy pártjai közös kormányprogramjukkal "szöges ellentétben cselekszenek".
A márciusban megválasztott új ukrán parlament augusztus elején hagyta jóvá Janukovics kormányfői kinevezését. Kormány gerincét a "válságellenes koalíció" adta, amelyhez - nemzeti egységnyilatkozat alapján - csatlakozott a Nyugat-barát Viktor Juscsenko elnököt támogató Mi Ukrajnánk parlamenti képviselőinek egy része is, egyfajta nagykoalíciót létrehozva.
Juscsenko államfő maga azután egyezett bele a másfél évvel korábban megbuktatott, oroszbarát politikusnak tartott Janukovics újabb kormányalakításába, hogy írásos garanciát csikart ki tőle arra vonatkozóan, nem fordítja vissza a piaci reformokat és a nyugati orientációjú külpolitikát, amelyet a 2004-es "narancsszínű forradalom" pártjai követtek.
MTI - fidesz.hu