Tatabányán megalakult a képviselő-testület
Tatabányán a Fidesz és az MSZP egyhetes egyeztetése után csütörtökön megalakult a képviselő-testület; Bencsik János polgármester vezetésével.
Dátum: 2006-10-19 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:43.100998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozáson elsőként Bencsik János illetményéről döntött a testület: a képviselők 552 ezer forintos fizetést szavaztak meg a város vezetőjének aki, lemondott költségtérítéséről, ezzel évi 2,5 millió forintot spórolt a városnak - mondta el Kakuk Tamás. Az alpolgármesternek a Fidesz Schmidt Csabát, az MSZP az előző alpolgármestert, Lévai Ferencet javasolta, őket a testület elfogadta. Döntöttek az alpolgármesterek illetményéről is: a havi 500 ezer forintos bér mellett a fizetésük 25 százaléka illeti meg őket költségtérítésként.
A testület, a korábbi 11 helyett, 9 bizottságot állított fel, az elnöki posztok közül a Fidesz és az MSZP is négy pozíciót kapott meg, egy bizottságot a Független Tatabányai Védegylet képviselője vezet. A közgyűlés után a polgármester a hivatal összes dolgozója előtt elmondta, Schmidt Csaba alpolgármester feladata lesz a vagyongazdálkodás, az önkormányzati tulajdonú társaságok és portfóliók gondozása. Lévai Ferenc az oktatási-, a szociális és az egészségügyi terület felelőse.
MTI - fidesz.hu