Idén is lesz nemzetközi könyvvásár Marosvásárhelyen
November 9-11-e között a Romániai Magyar Könyves Céh idén tizenkettedik lakalommal rendez könyvvásárt a vásárhelyi Nemzeti Színházban. A könyves mustrán magyarországi és határon túli műhelyek kiadványai közül válogathat a közönség.
Dátum: 2006-10-19 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:45.231442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly A Mentor kiadó gondozásában megjelent Énekek éneke című antológia nyerte el a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv - 2005 díját. A versenyben szereplő hat könyv közül a második díjat Jánk Károly Haiku című kötete (Koinónia kiadó), valamint Marosi Ildikó Az erdélyi Helikon képeskönyve (Pallas-Akadémia) kapta megosztva.
A vásár első napján Grendel Lajos és Tolnai Ottó várta az olvasókat. A könyvbemutatók sorát Vallasek Júlia Komp-Press kiadónál megjelent Lassú utazások című kötete nyitotta meg, Láng Zsolt ismertetésében. A színház előcsarnokában kialakított standoknál többek közt Vári Attila, Pomogáts Béla, Balázs Imre József, Kántor Lajos, Demény Péter, Dávid Gyula, Szerbhorváth György, Németh Gábor, Garaczi László találkozott közönségével.
hirtv.hu - fidesz.hu