Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét alapkamat emelés?

A Magyar Nemzeti Bank kamatemelési sorozatának folytatódására számítanak az elemzők a jövő héten. A Reuters októberi felmérésében résztvevők továbbra is pontosan akkora államháztartási hiányt várnak 2006-ra és 2007-re, mint a kormány konvergenciaterve, de az euró bevezetését csak 2014-re teszik.


Dátum: 2006-10-19 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:47.162765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzeti ünnep miatt a szokásostól eltérően, kedden tartja kamatdöntő ülését a Monetáris Tanács. A Reuters által megkérdezett elemzők többsége negyed százalékpontos emelést vár.

Az alapkamat június óta összesen 1,75 százalékponttal lett magasabb, a keddi ülés előtt 7,75 százalékon áll. A legutóbbi három hónapban fél-fél százalékponttal szigorított a kölcsönfeltételeken az MNB. A szigorítás sebességének lassulása nem lenne meglepetés, hiszen az elemzők már az előző hónapban is azt valószínűsítették, hogy az év hátralévő részében kisebb lesz ez az ütem, mint a nyáron. Jelenleg az elemzői többség 8,5 százalékon látja az alapkamat csúcsát, és úgy gondolják, hogy ezt már az idén eléri az alapkamat.

Az infláció is magasabb lehet a vártnál

Megemelkedtek az inflációs várakozások is. Múlt heti adatok szerint szeptemberben a vártnál jelentősen nagyobb mértékben, 5,9 százalékra szökött fel az éves fogyasztói infláció az augusztusi 3,5 százalékról. Kedvező tényező lehet ugyanakkor, hogy a forint a múlt héten négyhónapos csúcspontra erősödött, az olajárak pedig tovább csökkentek a világpiacon az elmúlt hetekben. Hosszabb távon mindez fékezheti az inflációt, de csak akkor, ha a forint erős, az olaj pedig olcsó marad.

Az eddigi fejlemények alapján az elemzők arra számítanak: a korábban feltételezettnél hamarabb jelenik meg a kormány adó- és áremeléseinek hatása az inflációban, azaz a hatásoknak a korábban vártnál nagyobb része esik 2006-ra, és viszonylag kisebb hányada 2007-re.

A forint emelkedése nem lesz tartós

Nem tekintik tartósnak az elemzők a forint erősödését. Az év végére 270-es árfolyamot jelez előre a konszenzus. Ez azt jelenti, hogy az elemzők többsége némi gyengülést vár a jelenlegi 266 körüli szintről a következő hetekben. A várakozások szerint jelentősen lassul jövőre a gazdasági növekedés, erre az évre 3,9, jövőre csak 2,4 százalékos gazdasági növekedést jelez előre az elemzői középérték.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek