Rendszerváltás Fóton?
'56-os emlékművet állítanak fel Fóton és arról is döntött az önkormányzat, hogy megváltoztatják az elnyomó rendszerre utaló utcaneveket. A pest megyei városban - sok más hazai településhez hasonlóan - a mai napig van Lenin utca, Vörös Hadsereg köz és November 7. tér.
Dátum: 2006-10-19 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:47.450310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban vita támadt a testületben, mert többen nem megfelelőnek találták a civil kezdeményezésre megvalósuló emlékmű helyét - mondta Szent-Iványi Géza, Fót polgármestere. Az alkotás ugyanis az Ybl Miklós által tervezett, 1850-re felépült műemléktemplom melletti téren kap helyet. Ebbe a műemléki környezetbe - többek szerint - nem illik bele a modern stílusú '56-os emlékmű.
Éppen ezért a polgármester azzal a feltétellel adta meg a szobor felállításához a hozzájárulást, hogy a mostani csak ideiglenes hely lesz, a későbbiek során új, végleges helyszínt jelölnek ki annak. Másik feltétel - tette hozzá -, hogy '56 szellemének megfelelően a városban még ma is meglévő, az elnyomó rendszerre utaló utcaneveket mielőbb megváltoztassa a testület. Fóton ugyanis ma is van még Lenin utca, Vörös Hadsereg köz és November 7. tér - hívta fel rá Szent-Iványi Géza a figyelmet.
MNO - fidesz.hu