Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magas állami kitüntetést kapott Kondor Lajos verbita szerzetes

Magas állami kitüntetést adományozott Kondor Lajos Portugáliában élő magyar verbita szerzetesnek az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Sólyom László köztársasági elnök. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét csütörtökön adta át Fátimában a kitüntetettnek Gecse Attila, Magyarország lisszaboni nagykövete.


Dátum: 2006-10-19 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:50.095411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magas magyar állami kitüntetést a köztársasági elnök az egyetemes emberi értékek gyarapításáért, Fátima üzenetének terjesztéséért a világban és a magyar-portugál kapcsolatok erősítéséért kifejtett kiemelkedő tevékenységéért adományozta Kondor Lajos atyának.

Az 1928-ban született Kondor Lajos 1954 óta él Portugáliában, a kegyhelyéről világszerte ismert Fátimában. Az Isteni Ige Társaság nevű missziós rend, a verbiták tagjaként kezdetben a rend fátimai szemináriumában dolgozott, majd 1960-ban a fátimai püspökök titkára lett. Ebben a minőségében részt vett a II. vatikáni zsinaton (1962-65).

A katolikus hagyomány szerint 1917-ben Fátimában többször megjelent Szűz Mária három pásztorgyermek előtt, akikkel megosztotta a három fátimai titkot. A pásztorgyermekek közül kettő - Francisco és Jácinta - néhány évvel a jelenések után meghalt. A fiatal gyermekek boldoggá avatási eljárásának posztulátora Kondor Lajos lett.

A magyar szerzetes szoros kapcsolatban állt a harmadik látnokkal, Luciával is, aki 98 éves korában halt meg. Ő jóval a jelenések után elmondta püspökének, illetve a pápának a XX. század történelmével összefüggő három titkot, amelyek megjövendölték a kommunizmus térhódítását, majd összeomlását. A titkok egyike a pápa elleni merényletet jövendölte meg.

Kondor Lajos Századunk reménycsillaga Fátima című könyvében írta meg a jelenések történetét és a titkok hordozója, a karmelita rendbe belépett Lucia nővér életútját.

A magyar szerzetesnek jelentős szerepe volt abban, hogy Fátimában az 1956-os forradalom hőseinek és áldozatainak emlékére keresztút épül az emigrációban élő magyarok adományaiból. A kegyhelyen eltöltött több mint fél évszázad során a magyar zarándokok odaadó segítője volt.

Erdő Péter bíboros, prímás a kitüntetés átadásakor külön köszönetet mondott a magyar szerzetesnek mindazért, amit a magyarokért, a magyar egyházért, a magyar zarándokért tett.

Kondor Lajos atya néhány évvel ezelőtt megkapta a legmagasabb portugál állami kitüntetést is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek