Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nekik kilenc

EU integrációs bizottságot is alakít a Fidesz - Magyar Polgári Párt szegedi csoportja, hogy a szakmai testület segítse a parlamenti, a megyei és a városi képviselők munkáját.


Dátum: 2002-11-23 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:31.318100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szegedi önkormányzat nyolc, a Fidesz - Magyar Polgári Párt szegedi szervezete kilenc szakbizottságot állított fel. Bartha László városi elnök bejelentette: a szegedi közgyűléssel szemben a Fidesznek lesz EU integrációs bizottsága is. A szakmai testületek feladata, hogy tanácsokkal segítse a parlamentben, a Csongrád megyei közgyűlésben, illetve a szegedi képviselő-testületben dolgozó fideszes képviselőket. A politikusok a jövőben minden eléjük kerülő előterjesztést eljuttatnak a szakbizottságokhoz, amelyek véleményezik az anyagokat. Bartha László elmondta: a Fidesz mind partnerpártjait, mind a polgári köröket arra kéri, hogy delegáljanak tagokat a bizottságokba. Ugyanakkor hangsúlyozta: nyitott, politikamentes testületekről van szó, amelyekbe várják független szakemberek jelentkezését is. Bartha László hozzátette: ilyen testületek működnek a Fidesz országos szervezetében is.

A párt szegedi csoportjának elnöke egy másik információt is a nyilvánosság elé tárt. Az önkormányzati cégek működését átvilágító testület - ahogyan ő nevezte, kommandó - munkájáról szólva elmondta: értesülései szerint a grémium sem anyagi, sem pénzügyi, sem jogi kifogást nem emelt eddigi vizsgálatai nyomán. Sőt: Bartha László úgy tudja, egyenesen jónak minősítették a városi cégek tevékenységét, gazdálkodását.

Kéri Barnabás - Délmagyarország online

Kapcsolódó elemek