Vihar előtti csend?
Mintegy 150-200 ember tüntetett csütörtök este Budapesten a Kossuth téren a Gyurcsány-kormány ellen a demonstráció 33. napján; köztük vannak olyanok is, akik hálózsákkal, nagykabátban, székekkel és termoszokkal felszerelkezve várják a fejleményeket a Parlament előtt.
Dátum: 2006-10-20 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:50:58.447364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az este korábbi figyelmeztető jellegű szónoklatainak is betudható, hogy az elmúlt napok hasonló időszakához képest valamivel több, mintegy 150-200 tüntető van a helyszínen. Nem sokkal éjfél előtt még mindig vannak köztük olyanok, akik a rendőrség éjszakára tervezett esetleges beavatkozásáról szóló híresztelések miatt érkeznek a helyszínre.
A több hetes megmozdulás a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: a "forradalmi színpadon" régebbi és újabb szónokok szólították fel az egybegyűlteket arra, tartsanak ki közösen amellett, hogy ezt a kormányt le kell váltani.
Tamás Károly, a Forradalmi Nemzeti Bizottság egyik vezetője a vidéki gazdákat arra szólította fel, hogy minél hamarabb álljanak a tüntetők mellé, és ehhez traktorjaikat vezényeljék az utakra. Újra a parlament feloszlatását és az egybegyűltek kitartását kérte. Feltűntek tengerentúli magyarok is a színpadon, akik az egykori 56-osok nevében is támogatásukról biztosították az egybegyűlteket.
Csütörtök késő este ismét a rendőrség által körözött Budaházy György szólt magnófelvételen keresztül a tüntetőkhöz. A Szabadság téri szovjet emlékmű meggyalázásának vádja miatt keresett férfi szerint a Kossuth téren "nem forradalom zajlik, pusztán egy permanens tüntetés". Ugyanakkor a hallgatóság szolidaritására számítva a politikai foglyok amnesztiáját is kérte.
MTI - fidesz.hu