Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fatah és a Hamász megállapodott

A Fatah és a Hamász palesztin mozgalmak tisztviselői megállapodtak abban, hogy lépéseket tesznek az egymás közötti, a polgárháború rémével fenyegető erőszak leállítására a belpolitikai helyzet rendezésének érdekében.


Dátum: 2006-10-20 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:51:00.724153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A palesztin területeken kormányzó Hamász és a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah képviselői Gáza városban tartottak péntek hajnalba nyúló tárgyalást, amely hetek óta az első magas szintű érintkezés volt a két rivális mozgalom között.

A Hamász és a Fatah egyaránt arról számolt be, hogy megállapodtak az egymás közötti erőszak leállításában, a feszültség megszüntetésében és a biztonsági helyzet ellenőrzés alá vonásában. A két mozgalom támogatja a párbeszédet, mint a nézeteltérések tisztázásának egyetlen útját.

A felek vállalták azt is, hogy véget vetnek a verbális erőszaknak is, azaz nem tartanak olyan sajtókonferenciákat, amelyen kölcsönösen egymást vádolják a feszültség kiélezésével. Akár már pénteken létrehoznak egy közös képviseletet, amelynek az erőszakkal fenyegető incidensek kell megoldania.

Eközben Mahmúd Abbász megerősítette, hogy feloszlathatja a Hamász vezetésű palesztin kormányt. A palesztin elnök Rámalláh városban diplomaták előtt kijelentette, hogy "döntéseket hozunk egy olyan kormány megalakításáról, amely tiszteletben tartja a palesztin, az arab és a nemzetközi törvényeket, hogy megszüntessük népünk ostromát és enyhítsük szenvedéseit".

Abbász részéről ez volt a legvilágosabb célzás arra, hogy feloszlathatja az Iszmáil Haníje vezette kormányt. Az elnök szakértői kormány kinevezését támogatja, s egy tanácsadójának közlése szerint nem fog a végtelenségig várni, hogy a válság megoldódjon.

Abbász hivatal csütörtökön 23 millió eurót kapott az Európai Uniótól. A pénzt arra fogják felhasználni, hogy a 160 ezer közalkalmazott közül 62 ezernek részlegesen kifizessék bérét. Az unió a hónap végéig további segélyt folyósít az egészségügyi dolgozók bérének kifizetésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek