Dow Jones: az MNB-nek újra emlenie kell
A csütörtöki erősödés után, és miután a piac már nagyrészt beárazta a jövő keddre várt, negyed százalékpontos központi kamatemelést, az elemzők szűk sávban várják a forintot a hosszú hétvége előtt a londoni piacon, írta a Dow Jones hírügynökség péntek reggel.
Dátum: 2006-10-20 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:51:02.639693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A befektetők kissé aggódnak az október 23-iki nemzeti ünnep miatt, habár a politikai felfordulás esélye nagy mértékben csökkent az utóbbi időben, írta a hírügynökség.
Az ABN AMRO szerint az MNB-nek folytatnia kell a szigorítást még tovább is, mert a költségvetési kiigazítás önmagában nem ígérkezik elegendőnek a gazdaság kiegyensúlyozására, idézte a Dow Jones a befektetési banki elemzők véleményét.
A londoni bankközi piacon a forint péntek reggel 262,72-02/euró volt, 0,01 százalékkal jobb, mint kora hajnalban, 4,12 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén.
MTI - fidesz.hu