Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták az ozorai várat

Elégedett az ozorai Pipo-vár kivitelezésével a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), amely tegnap vette át az épületet. A vár, amelynek most befejeződött felújítása a KVI legnagyobb Tolna megyei beruházása volt, történetének minden korából megőrzött valamit, egyben új építészeti alkotásnak is tekinthető.


Dátum: 2002-11-23 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:32.222906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 15. század elején épült vár inkább palota jellegű épület volt, mintsem védelmi célú vár, mint a magyar végvárak zöme. Az Esterházyak a 16. és 18. században kastéllyá alakították a középkori váregyüttest, sok mindent elbontottak, de török kézen is sok épületrész pusztult el. A Pipo-vár az Esterházyak uradalmi központjává lett, a 19. század elején magtárrá alakították. A felújítás során a várudvaron sikerült bemutatni a középkori boltozott árkád pilléreit, középkori a kút, s szintén a kezdeti állapotot reprezentálja a gyalogkapu, a lovagterem és az erkélykápolna, ahová a tervek szerint eredeti, gótikus szárnyasoltár kerül majd. A barokk állapotot többek között a főkapu mutatja be, s restaurálás alatt áll egy kisebb, későbarokk kártyásszoba. Sedlmayer István úgy fogalmazott: ahol ilyen mértékű a kiegészítés, azt új alkotásnak is lehet tekinteni. A várat korszerű gépészeti megoldásokkal újították fel, lifttel és padlófűtéssel van ellátva.

A KVI szekszárdi kirendeltségének műszaki főelőadója, Szack Ferenc elmondta: a kivitelezők jó munkát végeztek, az apróbb javításokat a következő napokban megejtik. A KVI vagyonkezelői szerződés alapján fogja a várat üzemeltetni, a vagyonkezelő a remények szerint a Tolna megyei önkormányzat lesz, és az építészeti terveknek megfelelően múzeumként fogja működtetni a műemléket.

T. F. - Tolnai Népújság online

Fotó: Gottvald Károly

Kapcsolódó elemek