Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupcióval gyanúsítják a korábbi cseh kormányfőt

Korrupcióval gyanúsították meg Jirí Paroubek volt cseh szociáldemokrata kormányfőt. Paroubek és pártja vezetése ezt határozottan visszautasította, azt állítva, hogy a botrány célja lejáratni a Cseh Szociáldemokrata Pártot (CSSD) a hétvégi helyhatósági és részleges szenátusi választás előtt.


Dátum: 2006-10-20 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:51:10.120606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vád szerint Paroubek, amikor még regionális fejlesztési miniszter volt, állítólag segédkezet nyújtott ahhoz, hogy egy vállalkozás a projekt árának szándékos túlértékelésével több millió koronához jusson az európai uniós pénzekből és az állami költségvetésből.

A zavaros ügy kezdete a múlt hétre nyúlik vissza, amikor a rendőrség korrupcióellenes osztálya korrupció gyanújával letartóztatta Zdenek Dolezelt, Stanislav Gross volt szociáldemokrata miniszterelnök egykori kabinetfőnökét, aki mintegy három hónapig Paroubek kormányfői irodájának is vezetője volt.

Dolezel és két társa - egy szociáldemokrata polgármester és egy mezőgazdasági minisztériumi hivatalnok - pályázat alapján nagyobb összegű pénzt kapott az EU-tól és az állami költségvetésből a budisovi kastély felújítására. Szakértői vélemények szerint azonban a felújítás a valóságban jóval kevesebbe került, mint amennyi pénzzel az érintettek hivatalosan elszámoltak. A mintegy 30 millió koronás különbözet így az pályázók magánzsebébe került volna.

Vera Jourovát, aki Paroubek helyettese volt a regionális fejlesztési minisztériumban, az üggyel kapcsolatban később szintén letartóztatta a rendőrség. Jourová csütörtökön azt vallotta: akkori főnöke, Paroubek nyomást gyakorolt rá annak érdekében, hogy a Bono Publico elnevezésű projekt megkapja a támogatást. Jourová vallomása néhány órán belül nyilvánosságra került.

"Ez teljes egészében hazugság" - reagált a gyanúsításra Paroubek. Kijelentette: követelni fogja annak tisztázását, hogyan kerülhetett nyilvánosságra egy bizalmas kihallgatási jegyzőkönyv. Szerinte Ivan Langer ügyvezető belügyminiszternek vállalnia kellene a politikai felelősséget, és azonnal távoznia kellene hivatalából. Langer visszautasította a bírálatot, s közölte, hogy az információk kiszivárogtatását kivizsgáltatja.

A CSSD valószínűnek tartja, hogy újabb politikai indíttatású rendőrségi akcióról van szó, amelynek célja lejáratni a pártot a hétvégi helyhatósági választások előtt. Szociáldemokrata politikusok szerint nagy a valószínűsége annak, hogy az ügy mögött polgári demokrata politikusok állnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek