Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush Bukarestbe érkezett

Alig öt órás villámlátogatásra Bukarestbe érkezett szombaton George Bush amerikai elnök, aki a NATO-csatlakozásra most felkért Románia vezetőivel találkozik és nagygyűlésen mond beszédet a román főváros lakói előtt. Az amerikai elnökök közül utoljára 1997-ben Bill Clinton kereste fel a román fővárost.


Dátum: 2002-11-23 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:33.441300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román vezetők elsősorban az amerikai elnök látogatásának jelképes értékét hangsúlyozták. Bukarestben úgy értelmezik, Bush személyes jelenlétével azt kívánja megerősíteni, hogy az Egyesült Államok milyen fontosságot tulajdonít a leendő NATO-tag Romániának. Az amerikai elnökök közül utoljára 1997-ben Bill Clinton kereste fel a román fővárost. Ő akkor azért érkezett, hogy "megvigasztalja" a románokat, mert Románia kimaradt a NATO-bővítés első köréből.

Bush most a leendő NATO-tag állampolgárait köszönti, látogatásával betetőzve a csatlakozási felkérést követő háromnapos hivatalos népünnepély-sorozatot. Az amerikai elnököt elkísérte felesége is a bukaresti útra. A hivatalos delegációban többek között helyet kapott Colin Powell külügyminiszter és Condoleezza Rice, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója.

Az amerikai elnököt szállító Air Force One helyi idő szerint néhány perccel 14 óra előtt - az eredeti tervekhez képest 40 perces késéssel - szállt le az Otopeni nemzetközi repülőtéren.

Megérkezése után Bush a román elnöki hivatalba, a Cotroceni palotába hajtatott, ahol a hivatalos fogadtatás után megbeszéléseket folytat Ion Iliescu államfővel. A két elnök délután a bukaresti Forradalom téren mond beszédet.

A szervezők várakozásai szerint legkevesebb százezer ember gyűlik majd össze azon a téren, ahonnét nem egészen 13 évvel ezelőtt az egykori diktátor, Nicolae Ceausescu elmenekült Bukarestből. A román fővárosban már napok óta rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készültek az amerikai elnök fogadására. Az elnöki látogatás néhány órája alatt közel 10 ezer rendőr és csendőr vigyáz arra, hogy semmiféle baj, incidens ne történhessen.

A megelőző óvintézkedések keretében igyekeztek a lehető legbiztonságosabbá tenni mindazokat az útvonalakat, amelyeken az amerikai elnök végighalad majd. Így például ideiglenesen leforrasztották a csatornanyílások tetőit, eltávolították az utcákon lévő szemetesládákat. A tömegtájékoztatási eszközök arra is felhívták a bukarestiek figyelmét, hogy azokban a térségekben, ahol éppen az amerikai elnök tartózkodik, az elektronikus leárnyékolás miatt nem működnek majd a mobiltelefonok. Bush szinte teljes látogatását a rendkívüli televízió- és rádióadásoknak köszönhetően élőben követhetik figyelemmel egész Romániában.

MTI - fidesz,hu

Kapcsolódó elemek