Eddig 750 ezer iraki menekült el otthonából
Körülbelül 754 ezren menekültek el iraki otthonaikból és több tízezren kerestek menedéket a szomszédos államokban 2003 márciusa óta, amikor az Egyesült Államok vezette csapatok megszállták Irakot - közölte az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) pénteken.
Dátum: 2006-10-20 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:51:16.365966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legtöbb, otthonát elhagyni kényszerülő az ország középső feléből, Bagdad környékéről származik, és továbbra is Irakban talált menedéket, míg több tízezerre tehető azoknak a száma, akik külföldre menekültek - jelentette be Ron Redmond, az UNHCR szóvivője. Az otthonaikat elhagyni kényszerülők nagy része olyan szunnita és síita területekre költözött, ahol rokonai élnek. A menekültek mintegy fele, 365 ezer ember 2006 februárja óta hagyta el otthonát, amikor a felekezetek közti harcok hevesebbé váltak a síiták szent városában, Szamarrában történt robbantásos merénylet után. A környező országokba tartó menekültek száma is rohamosan emelkedett a februári incidens óta, de az iraki kormány egy ideje már nem szolgáltat adatokat erről, így az UNHCR felméréseit nem tudta egyeztetni - mondta Redmond.
Az utóbbi négy hónapban havonta legalább 40 ezer iraki érkezett Szíriába. A nemzetközi szervezet számításai szerint jelenleg 1,6 millió iraki polgár él a térség országaiban, többségük Jordániában és Szíriában. Ezek között olyan személyek is vannak, akik már egy évtizeddel ezelőtt elhagyták Irakot. A vallási zavargások az Irakban élő mintegy 20 ezres palesztin kisebbséget is súlyosan érintik, ők ráadásul nem tudnak máshová költözni. "A palesztinoknak nem sok választásuk van, rendkívül aggaszt bennünket az ott maradottak siralmas helyzete" - hangsúlyozta Redmond, hozzátéve, hogy a palesztinok védelmének biztosítása az iraki kormány és a koalíciós erők feladata.
MTI - fidesz.hu