Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A baloldali értelmiség fölényéről


Dátum: 2006-10-20 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:51:17.877738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista szavazótábor átalakulásának másik fontos indikátora, hogy az egyetemet végzettek elfordultak a párttól. Egy mostani választáson a magasabb végzettségűek közül jóval kevesebben szavaznának rájuk, mint a kevésbé iskolázottak közül.

A felsőfokú iskolai végzettségűek körében korábban még soha nem mért a közvélemény-kutató cég ekkora különbséget a Fidesz és az MSZP között: kétszer annyian támogatják a Fideszt (34 százalék), mint az MSZP-t (17 százalék).

A Gallup felmérése

Kapcsolódó elemek