Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bűnnek nyilvánítanák az öngyilkos merényleteket az iszlám tudósok

Az öngyilkos merényleteket és a muszlimok elleni támadásokat bűnnek nyilvánító közös nyilatkozaton munkálkodnak iraki iszlám tudósok, hogy segítsenek véget vetni az iraki vérontásnak.


Dátum: 2006-10-20 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:21.315007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozást, amelyen az iszlám síita és szunnita ágához tartozó tudósok, vallási elöljárók egyaránt részt vesznek, az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) hívta össze a szaúd-arábiai Mekkában. Az OIC előkészítette nyilatkozattervezetet csütörtök éjszaka kezdték megvitatni, és a várakozások szerint a hét végén elfogadják a végleges szöveget - számolt be az eseményekről pénteken az OIC főtitkára, Ekmeleddin Ihsanoglu. Miután a böjti hónap idejére esik, a tanácskozás minden nap napnyugta után, a vacsorát és az esti imát követően folyik. Az értekezletre mintegy ötvenen gyűltek össze, de nincs köztük a legfőbb iraki síita vallási méltóság, Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh. Szisztáni és Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok a főtitkár elmondása szerint előre jóváhagyását adta a vérontás megállítását szorgalmazó nyilatkozatra. Az 57 országot tömörítő OIC hangsúlyozta, hogy vallási, és nem politikai állásfoglalás készül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek