Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Többmilliárdos hitel Libanonnak

Libanonnak 4,2 milliárd dollár alacsony kamatozású kölcsönt ajánlottak fel szombaton a Párizsban ülésező nemzetközi adományozó országok - közölte Jacques Chirac francia elnök. A legbőkezűbb hitelnyújtó Szaúd-Arábia, 700 millió dolláros felajánlással.


Dátum: 2002-11-23 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:34.025520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Libanon mintegy 5 milliárd dollárra számított, amit éves hazai összterméke 178 százalékának megfelelő 29 milliárd dolláros adóssága részbeni visszafizetésére szánt.

Előzőleg a hét legfejlettebb ipari ország, valamint több arab és ázsiai állam képviselőinek párizsi ülésén a libanoni miniszterelnök rámutatott: országa nem képes a hitelszerződésekben szereplő feltételekkel teljesíteni adósi kötelezettségét, ha a nemzetközi közösség nem dönt úgy, hogy kedvező kamatozású kölcsönökkel siet a segítségére. Ha ezt megkapja, az ország adósság-visszafizetése rendben folytatódhat, megindulhatnak a gazdasági reformok, és az ország újból a térség stabil pillérévé válhat.

A Rafik Hariri vezette libanoni kormány jövő évi költségvetési terve abból indul ki, hogy jövőre több magánosítást hajtanak végre, így privatizálják a jelenleg monopolhelyzetben lévő áramszolgáltatót és bevezetik az áfá-t, ami tovább növeli a kormány bevételeit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek