Folytatódik a helyhatósági és a részleges szenátusi választás
Folytatódik a helyhatósági és a részleges szenátusi választás Csehországban. A voksolás második napján, szombaton, a választási helységek reggel nyolctól délután kettőig várják a szavazópolgárokat.
Dátum: 2006-10-21 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:27.555957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választás első eredményeit szombat estére ígéri a Cseh Statisztikai Hivatal.
Az első, pénteki választási napot aránylag csekély érdeklődés jellemezte. A választási bizottságok becslése szerint a választóknak csak az egynegyede járult az urnákhoz. Ez a arány kisebb, mint négy évvel ezelőtt. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy szombaton általában kevesebben voksolnak mint az első nap.
A mintegy 8,3 millió bejegyzett választó a két nap során megválasztja a városi és a falusi önkormányzatok 62 500 képviselőjét. Egy-egy önkormányzati képviselői helyért átlagban 3-4 jelölt verseng.
Az önkormányzati választással párhuzamosan zajló részleges szenátusi választáson a 81 tagú felsőház 27 mandátumának a sorsa dől el.
MTI - fidesz.hu