Kossuth tér: előkészületek, paravánok a tüntetők előtt
Az október 23-iki központi ünnepség előkészületeként az Í56-os forradalom és szabadságharc képeit tartalmazó óriástáblákat állítanak fel a Kossuth téri tüntetők és a hétfői emlékünnepség helyszíne közé, szombat délelőtt 10 órára a Rákóczi szobor melletti részt már eltakarták a paravánok - tapasztalta a MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
Dátum: 2006-10-21 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:27.873244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országház főbejárata előtt lévő parkolóban megkezdődtek az ünnepi előkészületek, a téren a központi ünnepség próbáit tartják. Az országzászlót tartó oszlop elé, illetve a parkoló közepébe már leterítették a vörös szőnyeget, és katonák próbálják a történelmi zászló behozatalának díszceremóniáját.
A 2-es villamos nem közlekedik, a rendőrség a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete és a Kossuth tér, valamint a Szalai utca kereszteződésébe fémkordonokat vont, és a nap folyamán felépítik a biztonsági kapukat.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy az Országház előtt mintegy 200, külföldi fiatalokból álló turistacsoport nézelődik, míg a Rákóczi szobor mellett lévő füves területen mintegy 50 demonstráló tartózkodik, akik a szobor mellett felállított óriási sörsátor mellett beszélgetnek, illetve a kempingsátrak előtt üldögélnek.
A Parlament elé már megérkezett néhány árus, üdítőt, perecet és süteményt kínál, de a "forradalmi színpadon" a szónoklatok várhatóan délután kezdődnek el, és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. délutánra illetve estére több embert vár, a már több mint 1 hónapja tartó demonstráció helyszínére.
MTI - fidesz.hu