Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan az atomválság elmélyítésére törekszik

Észak-Korea az atomprogramja körül kialakult válság elmélyítésére törekszik - jelentette ki szombaton Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.


Dátum: 2006-10-21 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:28.499482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rice hozzátette, kínai tárgyalópartnerei nem közöltek vele olyasmit, hogy Észak-Korea bocsánatot kért volna az atomrobbantásért, vagy kijelentette volna, hogy tartózkodik további kísérleti atomrobbantások végrehajtásától. A külügyminiszter Pekingből Moszkvába tartva a repülőn nyilatkozott újságíróknak.

Dél-koreai és japán sajtóorgánumok kínai diplomáciai áttörést érzékeltetve pénteken még azt jelentették, Kim Dzsong Il észak-koreai vezető a kínai elnök különmegbízottjának Phenjanban azt mondta, a kommunista állam nem tervez újabb kísérleti robbantást.

Condolezza Rice a héten távol-keleti körúton járt, ahol arról próbálta meggyőzni japán, dél-koreai és kínai tárgyalópartnereit, hogy maradéktalanul alkalmazzák az Észak-Korea elleni ENSZ-szankciókat. A világszervezet azután rendelt el büntetőintézkedéseket a kelet-ázsiai sztálinista állammal szemben, hogy az október 9-én kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Az amerikai külügyminiszter időközben megérkezett Moszkvába, ahol a nap folyamán tárgyal, orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, valamint Szergej Ivanov védelmi miniszterrel, és fogadja őt Vlagyimir Putyin orosz elnök is. A megbeszélések középpontjában várhatólag az észak-koreai nukleáris törekvések körüli nemzetközi vita áll majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek