Európai Útravaló
Magyarország Európai Unión belüli szerepéről, társadalmi és kulturális értékeinek megőrzéséről rendezett konferenciát Európai útravaló címmel a Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége, a Magyar Nők Világfóruma és a Haza és Haladás Alapítvány szombaton Budapesten.
Dátum: 2002-11-23 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:34.632263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Andrásfalvy Bertalan volt művelődési és közoktatási miniszter előadásában úgy vélekedett: a keresztény Európa válságba került, az integráció nem a népek megbékélését, hanem a közös piac érdekeit szolgálja. Hozzátette, Magyarországnak a hagyomány, a gyermekek és a termőföld értékét szem előtt tartva kell "bevonulnia" Európába. Az uniót bírálta amiatt, hogy, mint fogalmazott, a gazdagok hatalmának támogatását a tőke szabad áramlásának hirdetésével álcázva bérszolgaként kívánja felvenni tagjainak sorába a csatlakozó országok állampolgárait.
Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg nincs más út az Európába vezetőn kívül Magyarország számára. Hozzáfűzte, az országon múlik, hogy a csatlakozás adta lehetőségekkel hogyan tud élni, ezért felkészülten kell az EU tagjává válnia. Rámutatott: a csatlakozás nemcsak gazdasági kényszer, hanem lehetőséget teremt a trianoni trauma feldolgozására is.
Jókai Anna Kossuth-díjas írónő a család egységét nevezte minden közösségi létforma alapjának. A korlátlan globalizációval szemben a nemzeti összetartás fontosságát hangsúlyozva kijelentette: Európa és a nagyvilág csak addig fogja segíteni Magyarországot, amíg érdekei úgy diktálják.
A globalizáció kapcsán arra figyelmeztetett: azt nem szabad kritika nélkül fogadni, egyfajta szűrőrendszert kell Magyarországnak alkalmaznia a beáramló eszmékkel és irányzatokkal szemben.
MTI - fidesz.hu