Százezer forintot is fizethet a beteg egy műtétért
A kórházi ellátás költségeinek harminc százalékát, maximum százezer forintot a betegeknek saját zsebből kell fizetniük.
Dátum: 2006-10-21 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:30.330187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha nem a lakóhelyük közelében kijelölt három fekvőbeteg-ellátó intézmény valamelyikébe mennek, vagy személy szerint ragaszkodnak egy adott orvoshoz, akár százezer forintot kell a betegeknek megfizetniük.
Számos olyan beavatkozás létezik, amelynél a páciensek által fizetett önrész eléri majd a százezer forintot.
MNO - fidesz.hu