Kit zavarnak? Órisáplakátokkal "fedik el" a tüntetőket
Az október 23-i központi ünnepség előkészületeként az '56-os forradalom és szabadságharc képeit tartalmazó óriástáblákat állítanak fel a Kossuth téri tüntetők és a hétfői emlékünnepség helyszíne közé.
Dátum: 2006-10-21 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:31.545973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országház főbejárata előtt lévő parkolóban megkezdődtek az ünnepi előkészületek, a téren a központi ünnepség próbáit tartják. Az országzászlót tartó oszlop elé, illetve a parkoló közepébe már leterítették a vörös szőnyeget, és katonák próbálják a történelmi zászló behozatalának díszceremóniáját. A 2-es villamos nem közlekedik, a rendőrség a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete és a Kossuth tér, valamint a Szalai utca kereszteződésébe fémkordonokat vont, és a nap folyamán felépítik a biztonsági kapukat.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy az Országház előtt külföldi fiatalokból álló turistacsoport nézelődik, míg a Rákóczi szobor mellett lévő füves területen mintegy 50 demonstráló tartózkodik, akik a szobor mellett felállított óriási sörsátor mellett beszélgetnek, illetve a kempingsátrak előtt üldögélnek.
A Parlament elé már megérkezett néhány árus, üdítőt, perecet és süteményt kínál, de a "forradalmi színpadon" a szónoklatok várhatóan délután kezdődnek el, és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. délutánra illetve estére több embert vár, a már több mint 1 hónapja tartó demonstráció helyszínére.
Péntek este kiderült: maradhatnak a tüntetők a budapesti Kossuth téren, az ünnepségre kordonnal választják ketté a teret. A kordonon belül biztonsági átvizsgálás lesz, nem lesz létszámlimit, a rendőrség megkezdte a kordonok felépítését - mondta Bene László országos rendőrfőkapitány.
MNO - fidesz.hu