Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oszama bin Ladennel kampányol a Republikánus Párt

Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat szaúdi vezetője is szerepel képpel és hanggal az amerikai Republikánus Párt legújabb kampányfilmjében, amellyel a párt azt sugallja a választóknak, hogy az Egyesült Államok biztonsága forog kockán a közelgő november 7-i kongresszusi választásokon.


Dátum: 2006-10-21 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:32.110511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hirdetésben, amely pénteken jelent meg a Republikánus Párt vezető szervének, az országos bizottságnak az internetes honlapján, s amelyet a jövő hét elejétől sugároznak az amerikai televíziók, feltűnik az al-Kaida több más vezetője, s láthatók a szervezet fegyveresei is kiképzés közben.

"Ami ezután jön, még hatalmasabb lesz" - idézi a klip bin Ladent, s a politikai hirdetés ezekkel a szavakkal ér véget: "Ez a tét. Szavazzon november 7-én".

A republikánusoknak alaposan megcsappant a népszerűségük az az iraki háború miatt az amerikai választók körében eluralkodott általános elégedetlenség nyomán. A Demokrata Párt 15 képviselőházi és hat szenátusi hely elhódításával magához ragadhatja a többséget a törvényhozás mindkét házában.

A republikánusok abban bíznak, hogy a kampány hajrájában olyan, számukra előnyös témákat tudnak ismét napirenden tartani, mint a nemzetbiztonsággal kapcsolatos gond és a terrorizmus elleni háború.

A mostani bin Laden-kampányfilm nem az első az amerikai politika történetében, amely az emberek félelemérzetére játszik. Az egyik ilyen leghíresebb amerikai politikai hirdetést az 1964-es újraválasztásáért küzdő Lyndon Johnson demokrata párti elnök kampányában sugározták. A film a mezőn egy margaréta szirmait tépdeső kislányt mutatott, amint az egyenként leszakított szirmokat számolja, majd rögtön ezután visszaszámlálás hallható, aminek a végén egy atomrobbantás képei jelennek meg, majd egy hang bemondja: "Ez a tét."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek