Megélhetési válság lesz jövőre!
Jövőre reformok helyett megélhetési válság lesz Magyarországon, a Fidesznek azonban mindent meg kell tennie, hogy ezt megakadályozza - mondta Varga Mihály alelnök az ellenzéki párt szombati budapesti választmányi ülésén.
Dátum: 2006-10-21 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:32.675838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály, az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere szerint a kormány először pénzügyi válságot idézett elő, amelynek eltitkolása gazdasági válságot okozott, az pedig jövőre megélhetési válságba csap át, vagyis eléri a háztartásokat, az emberek mindennapi életét.
Sok családot fenyeget a veszély, hogy nem tudja kifizetni a számláit, nem lesz pénze a megélhetéséhez szükséges alapvető cikkekre, ez pedig minden eddiginél kiterjedtebb békétlenséghez, tiltakozáshoz vezethet - tette hozzá Varga Mihály, aki szerint a Fidesz feladata, hogy megtalálja azokat a lépéseket, amelyekkel a valódi reformra sarkallja a kormányt, hogy az ország elkerülje a megélhetési válság időszakát.
A Fidesz alelnöke ugyanakkor hangsúlyozta: "a gödörből" csak együtt lehet kimászni, ezért ebben a munkában szükség lesz a baloldali világnézetű emberekre is.
fidesz.hu