Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Október 23.: Evangélikus megemlékezés és istentisztelet

Az 1956-os forradalomról tartott megemlékezést és ünnepi istentiszteletet a Magyarországi Evangélikus Egyház szombaton Budapesten, a Fasori Evangélikus Templomban.


Dátum: 2006-10-21 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:33.831882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kinyilatkoztattuk, hogy népünk szabadságharcával azonosítjuk magunkat" - idézte Ordas Lajos püspök 1956. november 2-án elhangzott szavait az evangélikus egyház megemlékezésén Ittzés János elnök-püspök.

Ittzés János hangsúlyozta, hogy az október 23-tól november 4-ig tartó mintegy két hét jelentősége világtörténelmi. Mint fogalmazott, "a forradalom kísérlete messzefénylő csillag maradt".

Az elnök-püspök beszéde végén azt a kérdést tette fel: "Szabad-e nekünk ,56 dicsőségét, eredményét firtatni, amíg nemzetben és egyházban nem vagyunk hajlandók tanulságát és üzenetét igazán megérteni"?

Az ünnepi istentiszteleten Smidéliusz Zoltán, a leköszönő zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek