Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sinkovits Gyula: minden nemzedék ismerje meg 1956 történetét

Minden nemzedék feladata, hogy 1956 valóságos történetét, történelmünk e dicsőséges időszakát megismerje - mondta az ,56-os Szövetség országos elnöke Hévíz városának szombati, koszorúzással egybekötött ünnepségén.


Dátum: 2006-10-21 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:34.136141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sinkovits Gyula, a forradalom és szabadságharc kitörésének előzményeit vázolva rámutatott: az 50-es évek elején az emberek előbb "a Sztálin által exportált és egy szűk kommunista elit vezérelte diktatúra" természetét ismerték fel, majd a nép megérezte a kommunista hatalom gyengeségét".

Mint mondta: a személyi kultusszal terhelt diktatúra gazdasági és szociális mélypontra juttatta az országot. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy a lengyel nép melletti, 1956. október 23-i szolidaritási tüntetés elemi erejű forradalommá, majd a gyilkos feloszlatási akciók hatására felkeléssé, fegyveres szabadságharccá erősödött.

A szónok krónikaszerűen vázolta az október 23. és november 10. közötti napok drámai történéseit, hőstetteit és a politikai tőrbecsalás példáit, szólt a hősies ellenállás szörnyű mérlegéről is.

A visszatért diktatúra 1960-ig több mint 20 ezer hazafit börtönzött be, ezreket internált és több mint 500 embert ítélt halálra - mondta Sinkovits Gyula.

"A forradalmat és szabadságharcot ellenforradalomnak nevezve bemocskolták. Pedig 1956 népe a szovjet birodalmi terjeszkedés és kiszolgáltatottság ellen, a demokratikus szabadságjogokért és a függetlenségért emelt szót és fegyvert" - hangsúlyozta.

A hévízi ünnepség résztvevői a nap folyamán koszorúkkal tisztelegtek Nagy Imre mellszobránál, az 1848-1956-os emlékmű talapzatánál és az általános iskola egykori diákja, az '56-os forradalmárként később kivégzett Földes György emléktáblájánál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek