Újra van Károli-biblia Vizsolyban
A vizsolyi református templomból február 10-én ellopott Károli-biblia átmeneti pótlására Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter csütörtökön ünnepi istentisztelet keretében adott át egy példányt az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött három vizsolyi biblia közül.
Dátum: 2002-02-21 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:22.525821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez alkalommal a templomot helyi és környékbeli emberek százai töltötték meg, hogy tanúi legyenek a pillanatnak, s meghallgassák Csomós Józsefnek, az Abaúji Református Egyházmegye esperesének igehirdetését.
Az 1590-ben Károli Gáspár gönci esperes és segítői által lefordított, majd Vizsolyban kinyomtatott Szentírás a kor legnagyobb nyomdászati vállalkozása volt, s azóta is "legjelentősebb bestsellere" a magyar könyvkiadásnak - mondta el a lelkész. - S itt, a vizsolyi templomban vált híressé a megtestesült ige, ezért nem maradhat a templom eredeti Károli-biblia nélkül - hangsúlyozta prédikációjában.
Az istentiszteleten Rockenbauer Zoltán és Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója helyezte el a Vizsolyi Biblia egy másik eredeti példányát, abban az acélból s törhetetlen üvegből készült tárlóban, amelyet a Múzeum System Kft. ajándékozott a vizsolyi gyülekezetnek.
A nemzeti kulturális örökség minisztere reményét fejezte ki, hogy a templomból ellopott Biblia rövidesen megkerül. Az ajándék-bibliát a falu református lelkésze, Sipos Vizaknai Gergely köszönte meg, szintén bizakodását fejezve ki, hogy az ellopott példány ismét visszakerül oda, ahonnan elvitték.
Mészáros István, a Tiszáninneni Református Egyhákerület püspöke az új feltörésbiztos tárlóban elhelyezett egy 1608-ban nyomtatott Szentírást is. Ezt Maros Károly, győri római katolikus plébános adományozta a vizsolyi templomnak. A református püspök arról is szólt, hogy a Károli-biblia a magyar nyelvi kultúra fellendülését indította el a XVI. században.