Emléktáblát avatott az osztrák elnök Andauban
Emléktáblát avatott Heinz Fischer osztrák elnök az 1956-os magyar forradalom tiszteletére szombaton a határ menti Andauban (Mosontarcsán), ahol magyar és osztrák kortársak, segélyszervezetek, katonák és politikusok emlékeztek a korabeli eseményekre, a menekültek áradatára.
Dátum: 2006-10-21 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:35.995498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az emberi jogok emberi kötelezettségekkel járnak együtt, azzal a kötelezettséggel, hogy a bajban lévőknek a lehetőségekhez mérten segíteni kell" - jelentette ki az elnök az osztrák vöröskereszt által állíttatott emléktábla leleplezésekor az "andaui hídnál", ahol 1956-ben 70 ezer menekült át Ausztriába.
A hidat 1957-ben szovjet katonák felrobbantották, de a forradalom 40. évfordulóján osztrák és magyar katonák újjáépítették a két ország határán.
Az osztrákok önként nagy segítséget nyújtottak a menekülteknek - hangsúlyozta Fischer. "Jó dolog, hogy nem kell rossz lelkiismerettel visszagondolnunk ezekre az eseményekre, hanem azt mondhatjuk, hogy a segítőkészség áradása, az emberiesség győzelme nyilvánult meg akkor" - tette hozzá.
"A burgenlandi lakosság akkoriban a szolidaritás és segítőkészség olyan példáját mutatta, amely nemzetközi szinten is figyelmet keltett" - mondta Hans Niessl burgenlandi tartományi elöljáró. A fahíd ma a szabadságba vezető híd, a népek és az emberiség közötti híd metaforájaként áll - toldotta meg.
"Ötven éve keskeny menekülési út volt a szabadságba, időközben az együttlét jelképe lett, amely a múltat összeköti a jövővel" - emelte ki Walter Prior burgenlandi parlamenti elnök.
A magyarok menekülése a segítőkészség példátlan hullámát indította el Ausztriában - hangoztatta Fredy Mayer, az osztrák vöröskereszt elnöke. Emlékeztetett egyúttal arra, hogy "napjaink világában nagyobb szükség van a menekülteknek nyújtott humanitárius segítségre, mint valaha".
MTI - fidesz.hu