Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hősökre emlékezik az ország

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezések sorát rendezik. A központi ünnepségek október 22-én este kezdődnek az Operában, hétfőn a Kossuth téren, majd a Parlamentben lesz megemlékezés, délután pedig koszorúzást tartanak a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál. A Fidesz - közösen a KDNP-vel - Budapesten az Astoriánál tartja október 23-ai megemlékezését.


Dátum: 2006-10-21 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:37.497186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ötvenedik évforduló központi rendezvényeit külföldi államférfiak, politikusok is megtisztelik jelenlétükkel. Az október 23-i emléknapra Magyarországra érkezik számos európai ország államfője, illetve miniszterelnöke, valamint az Európai Bizottság elnöke és a NATO főtitkára is.

Az állami rendezvények

A központi ünnepségek október 22-én este kezdődnek az Operában, ahol Sólyom László mond beszédet. Ezen a napon az államfő kitüntetések ad át az Országházban, majd részt vesz a műegyetemi megemlékező ünnepségen.

Október 23-án a rendezvénysorozat a Magyar Köztársaság állami lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődik 10 órakor a Kossuth Lajos téren. Ezután a vendég állam-, illetve kormányfők, valamint a meghívást kapott közjogi méltóságok elhelyezik az emlékezés virágait az 1956-os emlékműnél, majd kezdetét veszi a Budapest '56 Szabadságfórum a Parlament Felsőházi termében. Sólyom László délután részt vesz a Nagy Imre szobor megkoszorúzásán a Vértanúk terén, majd az 56-os emlékmű avatásán a Felvonulási téren.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap részt vesz a Parlamentben az állami kitüntetések átadásán, illetve jelen lesz a Szent István bazilikában az ünnepi ökumenikus istentiszteleten. A kormányfő ugyancsak ott lesz a Magyar Állami Operaházban rendezendő díszelőadáson. Gyurcsány Ferenc ezután a Szépművészeti Múzeumban mond pohárköszöntőt az ünnepi fogadáson.

Október 23-án Gyurcsány Ferenc részt vesz a Kossuth Lajos téren az állami lobogó felvonásán, ezt követően a vendég állam-, illetve kormányfők, valamint a meghívást kapott közjogi méltóságok előtt beszédet mond a Parlament Felsőházi termében a Budapest '56 Szabadságfórumon. A délután folyamán a miniszterelnök a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában, majd a Vértanúk terén a Nagy Imre-szobornál koszorúz. Gyurcsány Ferenc október 23-i programja a központi emlékmű avatásán, a Felvonulási téren ér véget.

A Fidesz az Astoriánál

A Fidesz - közösen a KDNP-vel - Budapesten az Astoriánál tartja október 23-ai megemlékezését 16 órától. Ünnepi beszédet Orbán Viktor pártelnök és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke mond.

A Fidesz előzetes jelzése szerint nem képviselteti magát azokon a központi megemlékezéseken, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédet mond, így október 23-án nem lesznek jelen Parlament Felsőházi termében, ahol a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat elfogadása után Magyarországra érkezett külföldi vendégek előtt szólal fel a kormányfő.

A legnagyobb ellenzéki párt ugyanakkor részt vesz azokon a megemlékezéseken, ahol a köztársasági elnök mond beszédet, így biztosan képviseltetik magukat október 22-én a Magyar Állami Operaházban rendezett megemlékezésen, ahol Sólyom László beszél majd.

Civil szervezetek megemlékezései

Közös ünnepséget rendeztek a Szabadságharcos Közalapítvány szervezetei pénteken délután Budapesten a Bourbon Házban, az eseményen beszédet mondott és kitüntetéseket adott át Sólyom László köztársasági elnök.

Pénteken délelőtt Demszky Gábor főpolgármester tartott ünnepi beszédet a forradalom 50. évfordulója alkalmából az 1956-os Emlékbizottság által odaítélt Szabadság Hőse Emlékérmek átadásán. A kitüntetéseket a főpolgármester az '56-os forradalom és szabadságharc mintegy kétszáz budapesti hősének adta át a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében.

Vasárnap posztumusz a II. kerület díszpolgárrá avatják Nagy Imrét a kerületi önkormányzat ünnepi képviselőtestületi ülésén. Az eseményen részt vesz a Széna Téri Bajtársak Közössége is.

Vasárnap lengyel nagymisére kerül sor a kőbányai lengyel plébánia templomban. A lengyelországi küldöttséget az '56-os Magyarok Világszövetsége fogadja. A szervezet emlékező felvonulását is rendez korabeli teherautókkal Budapesten, a menet a Műegyetem főépületétől indul.

Az 1956 Alapítvány és az Élő 56 programjai október 23-án koszorúzással kezdődnek a Hősök terén. Ezt követően nagygyűlést szerveznek a Bem téren, majd a Rákoskeresztúri Köztemetőben emlékeznek meg 1956 áldozatairól. A szervezetek délután a Zeneakadémián, este a Magyarok Világszövetségének színháztermében rendeznek ünnepséget.

Hétfőn délután kettő órakor kezdődik a Corvin közi nagygyűlés a Corvin Közi Bajtársi Közösség, a Pesti Srácok Szövetségének és az '56-os Magyarok Világszövetségének szervezésében. A szervezet október 23-án este megemlékezést és koszorúzást rendez Mansfeld Péter szobránál a budai Veronika parkban.

Október 24-én az '56-os Magyarok Világszövetsége és a Corvin közi Bajtársi Közösség kitüntetéseket ad át Budapesten.

Október 25-én az 1945-1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége az ÁVH-s sortűz áldozataira emlékezik, az esemény helyszínén, a Kossuth Lajos téren.

Az MTI által megkérdezett szervezetek közül a központi ünnepségeken nem vesz részt az 1956-os Magyarok Világszövetsége, 1945-1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság. Elmegy viszont az állami megemlékezésekre az 56-os Szövetség és a Széna Téri Bajtársak Közössége.

Egyházi megemlékezések

A keresztény egyházak ökumenikus istentiszteletet tartanak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tudományos konferenciát rendez az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a hétvégén Budapesten.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház vasárnap tartja közös rendezvényét a Szent István-bazilikában, emlékezve a forradalom hőseire és áldozataira. Az istentiszteletet Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Ittzés János evangélikus elnök-püspök vezeti. A megemlékezésen részt vesz Angelo Sodano bíboros, pápai legátus is.

Az evangélikus egyház központi megemlékezését szombaton, a zsinat ünnepi istentiszteletén tartották a Damjanich utcai Fasori Evangélikus Templomban, ahol Ittzés János elnök-püspök mondott beszédet, igét hirdetett Smidéliusz Zoltán, a leköszönő zsinat lelkészi elnöke.

A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházában pénteken tudományos rendezvényen tekintették át a forradalom egyházi vonatkozásait. Szombaton a Kálvin téri református templomban istentiszteletet tartanak, majd koszorúkat helyeznek el a téren, Ravasz László püspök emléktáblájánál, valamint a Ráday Kollégiumban.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem vasárnap tudományos konferenciát rendez Ismét válaszúton - a magyarországi zsidóság és az '56-os forradalom címmel Budapesten, a Scheiber Sándor Gimnázium épületében. Megnyitó beszédet mond Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek