Bús Balázs: A XXI. század a mi századunk lesz
Az 56-os hősök áldozata nem volt hiábavaló: ők teremtették meg az alapjait annak, hogy most demokráciában, Európa szabad állampolgáraiként dolgozhatunk a családok jövőjéért - hangzott el az óbudai Szent Péter és Pál templom mellett a III. kerületi október 23-i központi megemlékezésén.
Dátum: 2006-10-22 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:40.610550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bús Balázs, fideszes politikus, Budapest III. kerületi polgármester szerint 1956-ban a nemzeti összefogás kivételes pillanata volt, amely a nemzet jobbik énjét mutatta meg: együttérzésből született a lengyel néppel, és nemzeti forradalom lett.
A polgármester úgy értékelte, hogy az európai uniós forrásokat kihasználva, lelkünkben 1956 forradalmárainak személyes példájával a magunk erejéből, emberségéből olyan közösségeket lehet teremteni, amelyben hinni, dolgozni és élni lehet, és "a sok nehézséggel indult, küzdelmes XXI. század végül a mi századunk lesz".
A polgármester emlékezett arra, hogy 50 évvel ezelőtt ezekben az órákban lázas reménységben fürdött a város, még nem tudták, hogy hamarosan golyózáport zúdítanak rájuk, szovjet tankok dúlják fel Budapestet, százakat gyilkolnak majd le. Még nem tudták, hogy a pártja és nemzete közül az utóbbit választó miniszterelnököt tőrbe csalják, és a többi kivégzettel együtt jeltelen tömegsírban temetik el.
A politikus értékelése szerint 1956-ban nem volt két oldala a barikádnak: csak egy barikád volt, az utca végén pedig a szovjet tankok, és mögöttük lapultak az árulók.
A megemlékezésen Bús Balázs és Tarlós István, a kerület volt polgármestere, a Fidesz fővárosi közgyűlési frakcióvezetője a templom falánál közösen helyeztek el koszorút Óbuda és Budapest nevében, majd a kisebbségi önkormányzatok, a parlamenti és parlamenten kívüli pártok, civil szervezetek óbudai vezetői, képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.
Bús Balázs az MTI-nek elmondta, hogy 1992-től hagyomány, hogy a templom falán elhelyezett első világháborús emlékműnél tartják az október 23-i központi megemlékezéseket is, majd november 4-én, a Schmidt-kastélynál emlékeznek, azon a helyszínen, ahol a legtovább tartottak ki 1956-ban a felkelők.
MTI - fidesz.hu