Rice találkozott a meggyilkolt Politkovszkaja újságíró kollégáival
Jelképes dorgálásban részesítette Oroszországot Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombati moszkvai villámlátogatása során azzal, hogy találkozott az október 7-én meggyilkolt Anna Politkovszkaja rendszerkritikus újságírónő kollégáival, a Novaja Gazeta szerkesztőivel, és interjút is adott a lapnak.
Dátum: 2006-10-22 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:41.206342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az oroszul beszélő Rice szállodai szobájába hívta meg az újságírókat, valamint Politkovszkaja 28 éves fiát, és méltatta az ismeretlen tettesek által meggyilkolt újságíró bátorságát.
Az amerikai külügyminiszter előzőleg, úton Moszkvába úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az újságírók sorsa Oroszországban nyilvánvalóan komoly aggodalomra ad okot. Hozzátette, hogy Politkovszkaja ismert és tisztelt újságíró volt, lapja, a Novaja Gazeta pedig egyike a független hangoknak Oroszországban.
Moszkvai értesülések szerint Condoleezza Rice az újságírónő ügyét és az orosz sajtó helyzetét Vlagyimir Putyinnak is felvetette később magánjellegűnek minősített találkozójukon.
Putyin korábban fogadkozott, hogy kézre kerítik a gyilkosokat, akik tettükkel szerinte Oroszország-ellenes hangulatot akartak kelteni a világban. Az elnök azt is mondta, hogy a gyilkosság több kárt okozott Oroszországnak, mint Politkovszkaja bármelyik cikke, és úgy vélekedett, hogy az újságírónőnek "minimális befolyása volt a közvéleményre".
A Novaja Gazeta főszerkesztője az amerikai külügyminiszternek ajándékozott a lap Politkovszkajának szentelt különszámából néhány példányt.
MTI - fidesz.hu