Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hangos zenével fogadták a közjogi méltóságokat a Kossuth téri tüntetők

Miközben a közjogi méltóságok, kormánytagok, politikusok és vendégek folyamatosan érkeztek az állami kitüntetések átadására vasárnap, több tüntető figyelte az Országház főbejárata elé gördülő autókat, és a kormánnyal szembeni véleménynyilvánításuk eszközeként hangos zenét szólaltattak meg a hangszórókon keresztül - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.


Dátum: 2006-10-22 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:45.294505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Utolsóként Gyurcsány Ferenc érkezett a Parlament főbejáratához; több tüntető szidta a miniszterelnököt a rendőrség által felállított kordon előtt, de hangos kiabálás vagy fütty nem kísérte megjelenését, mint ahogy más kormánypárti politikusét sem.

A kitüntetés átadására érkezők a "forradalmi színpadról" szóló "nemzeti érzelmű" dalokat hallhattak, melyek egyre hangosabban szóltak a hangszórókon keresztül, de mire a miniszterelnök az Országházba lépett, a zene teljesen elhalkult. A demonstrálók között több rendőr is körbesétált és figyelte a Rákóczi-szobor előtt már több mint egy hónapja tüntetőket.

Vasárnap 11 órára 50-60 tüntető érkezett a Parlament elé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek