Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem fogtak kezet Gyurcsánnyal

Több kitüntetett kézfogás nélkül hagyta ott Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Szili Katalin házelnököt az állami elismerések átadásán a Parlamentben.


Dátum: 2006-10-22 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:46.201910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sólyom László köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében vasárnap kitüntetéseket adott át a Parlament kupolatermében. Az ünnepségen több kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak az államfőnek nyújtott kezet.

Sólyom László a nemzeti ünnep, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából összesen több mint hetven személyiségnek adományozta a Magyar Köztársasági Érdemrend elismeréseit, a Magyar Köztársaság arany vagy ezüst érdemkeresztjét, illetve a Nagy Imre Érdemrendet.

Az államfő rövid köszöntőjében arról beszélt: a köztársasági elnök életében visszatérő alkalom, hogy kitüntetéseket ad át, ám ez mégsem válik számára sohasem rutinná, mindig ünnep marad.

Kiemelte: a kitüntetéseket mindig nemzeti ünnepen adják át, ez azt szimbolizálja, hogy az egész nemzet fejezi ki elismerését és háláját. Szimbolizálja azt is, hogy a kitüntetettek az egész nemzetet képviselik - tette hozzá Sólyom László.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra: különös alkalom, hogy az idén az elismerésben részesülők az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján vehetik át a kitüntetést.

Sólyom László egészen sajátos kitüntetésnek nevezte a Nagy Imre Érdemrendet, ami - mint mondta - nem szerepel a szokásos kitüntetési hierarchiában, nem is olyan díszes, csak egy kis lyukas zászló, de mégis ez illik '56-hoz.

Úgy fogalmazott: "Azok az '56-osok, akik megkapják ezt a kitüntetést, olyan teljesítményt nyújtottak, ami egész életüket meghatározta, amihez fogható nem lehetséges, amit csak egyszer lehetett megtenni, részt venni a forradalomban, a szabadság oldalán", különös megtiszteltetésnek nevezve, hogy átadhatja a kitüntetést az egykori szabadságharcosoknak.

Az átadáskor több esetben jelezték, hogy a meghívott később veszi át az elismerést, ez történt például a Nagy Imre Érdemrenddel kitüntetett Sujánszky Jenő, továbbá később Fejér Dénes, a Pofosz stratégiai elnökhelyettese nevének felolvasásakor is.

A kitüntetettek közül - jól látható módon - kilencen nem fogtak kezet mindhárom közjogi méltósággal. Többen csak Sólyom Lászlónak nyújtottak kezet, de olyan is volt, aki csak Gyurcsány Ferencet "hagyta ki".

A kézfogást elmulasztók sorát Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánhelyettese kezdte, akinek a példáját még többen is, főleg a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége és a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagjai követték.

Tersztyánszkyné az [origo] című internetes portálnak azt nyilatkozta, hogy azért nem nyújtott kezet a miniszterelnöknek, mert ő mint alkotmánybíró nem csak a formális jog, hanem az erkölcs védelmére is esküt tett, és ezzel nem egyeztethető össze Gyurcsány Ferenc magatartása.

Nem fogott kezet a két szocialista politikussal a tisztikereszttel kitüntetett Mészáros Gyula, a Pofosz veszprémi elnöke; a lovagkereszttel elismert Borbély István, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) Csongrád megyei elnöke és Cseh Imre Márton sem.

Nem fogadta Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin kéznyújtását a TIB tatabányai elnöke sem. Homola István 1956 októberében Budapesten és Tatabányán is részt vett a harcokban, 1958-ban hat év börtönre ítélték, 1959-ben szabadult. Ugyanígy tett Csete István nyugállományú alezredes is, akit a forradalomban való részvétele miatt 1958-ban 15 év börtönre ítéltek.

Az Index tudósítójának jelentése szerint, miután Pintérné lekezelt a házelnökkel, a kormányfő bizakodva nyújtotta felé jobbját, de az egykori forradalmár gyorsan elkapta kezét.

Fónay Jenő, a Pofosz volt elnöke újságíróknak elmondta, hogy ő is csak a helyszínen döntött arról, mindhárom közjogi méltósággal kezet fog. Ezt azzal indokolta: ha eljön valaki az ünnepségre és átveszi a kitüntetést, tisztelje meg az átadót a kéznyújtással. Hozzátette azonban, hogy megérti azokat, akik másként döntöttek.

Pintér Károlyné arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel, az MTI-nek azt mondta: "a múltam".

"Az, hogy nyolc és fél évet voltam a Szovjetunióban, ártatlanul elítélve, és ő szintén ugye azért ott tanult, meg ott nevelkedett jóformán, ott tanulta ki a szakmát" - közölte a kormányfő személyével összefüggésben.

Pintér Károlyné az MTI felvetésére, miszerint a kitüntetések zömét, így az övét is a miniszterelnök előterjesztésére adományozta a köztársasági elnök, kijelentette: tudomása szerint az ő esetében nem Gyurcsány Ferenc tett előterjesztést.

"Ha én tudom, akkor el se fogadom" - mondta, majd hozzátette: a miniszterelnök "nemkívánatos személy" (...), miért nem mond le?".

Az átadási ünnepséget követően Gyurcsány Ferenc pohárköszöntőt mondott a kitüntetettek, "a magyar tehetség és a magyar szabadság csillagai és nagyjai" tiszteletére.

Az eseményen jelen volt a kormány több tagja, Boross Péter volt miniszterelnök, a négy parlamenti párt képviselője - Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője -, valamint sok közéleti személyiség.

Az elmaradt kézfogásokra idén március 15-én, a kitüntetések átadásán már volt példa, akkor Sólyom László nem fogott kezet a kitüntetett Fekete János nyugalmazott jegybank-alelnökkel, míg Szabad György Széchenyi-díjas történész, volt házelnök Gyurcsány Ferencnek nem adott kezet.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából március 15-én a Parlamentben a köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át. Ekkor Sólyom László nem fogott kezet a kitüntetett Fekete János nyugalmazott jegybank-alelnökkel, míg Szabad György Széchenyi-díjas történész, volt házelnök Gyurcsány Ferenccel nem parolázott.

A történtek előzménye, hogy Sólyom László köztársasági elnök - az MTI-nek a köztársasági Elnöki Hivatal által nem cáfolt korábbi értesülése szerint - három ember, Fekete János közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott alelnöke, Marjai József nyugalmazott miniszterelnök-helyettes és Mosonyi Emil vízépítőmérnök kitüntetését nem támogatta volna március 15. alkalmából.

A Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi közlése szerint az államfő úgy ítélte meg, hogy az alkotmány értékrendje alapján nem támogatható bizonyos személyek kitüntetése.

Sólyom László még a március 15-i ünnepség előtt alkotmányértelmezést kért az Alkotmánybíróságtól a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt kitüntetésekkel kapcsolatban, mivel szerinte vannak olyanok, akiknek az Alkotmány értékrendje alapján nem támogatható a kitüntetése - közölte korábban Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közlése szerint az államfő az Alkotmánybíróság döntéséig nem látott lehetőséget a kitüntetési előterjesztések aláírásának megtagadására, ezért azokat, említett fenntartása mellett, aláírta.

Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap azt mondta: a köztársasági elnök alkotmányértelmezési indítványával kapcsolatban elkészült egy határozattervezet, amelyet több alkalommal tárgyalt a testület, azonban azt az előterjesztő alkotmánybíró visszakapta átdolgozásra. Várhatóan a következő hetekben folytatja az Alkotmánybíróság az immár átdolgozott határozattervezet tárgyalását.

Fekete János és Marjai József átvette a magas állami elismerést, mindketten a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést kapták.

A Németországban élő Mosonyi Emil Kossuth-díjas vízépítőmérnök, akadémikus - aki még a negyvenes években kidolgozott egy elgondolást a nagymarosi vízi erőműre - betegsége miatt nem tudta átvenni a Széchenyi-díjat.

A történtek után Fekete János kijelentette: "a kézfogáshoz két ember kell, ha ő nyújtja a kezét, elfogadom, ha nem nyújtja, akkor nincsen kézfogás".

Szabad György először csak annyit mondott: "a kezek nem találkoztak". Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy az ő részéről nem volt szándékos, hogy elmaradt a kézfogás? - azt mondta, hogy "ez egy hosszú beszélgetésnek lenne az eredménye, ha meg tudnám ezt fogalmazni pontosan".

Forrás: Origo, Index, MTI

Kapcsolódó elemek