Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyűrűk ura

Öt világbajnoki második hely után szerzett aranyérmet az olimpiai bajnok és Eb-győztes Csollány Szilveszter gyűrűn Debrecenben.


Dátum: 2002-11-24 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:36.685729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar klasszis 9.725 pontos gyakorlattal előzte meg nagy ellenfelét, a címvédő bolgár Jordan Jovcsevet (9.675).

A japán Tomita Hirojuki kezdte a finálét, ő nem tartozott a favoritok közé (9.637). Másodikként következett a magyar sztár, az 5500 néző lélegzet-visszafojtva figyelte a gyakorlatot, amely 9.725 pontot ért. Amikor kiírták a pontszámot a táblára, csaknem "felrobbant" a Főnix-csarnok!

Ezután a tavalyi vb-n harmadik olasz Andrea Coppolino jött, gyakorlata során néha kicsit beremegett a tartókötél, és ez az eredményen is meglátszott (9.625). Az amerikai Jeffrey Johnson (9.550) és a kazah Timur Kurbanbajev (9.600) számára a döntőbe jutás is sikernek számított.

Hatodikként a legnagyobb riválist, a címvédő, s Európa-bajnok bolgár Jordan Jovcsevet szólították. Nem volt tökéletes a gyakorlata, el is szökkent a leugrásnál, s 9.675-öt kapott. Tombolt a közönség, mert Csollányt nem tudta megelőzni. Hátra volt még a fehérorosz Ivan Ivankov és az olasz Matteo Morandi, de mindketten rontottak.

Eredmény:

férfiak, gyűrű, világbajnok:

Csollány Szilveszter (Magyarország) 9.725

2. Jordan Jovcsev (Bulgária) 9.675

3. Matteo Morandi (olasz) 9.650

4. Tomita Hirojuki (japán) és Ivan Ivankov (fehérorosz) 9.637-9.637

6. Andrea Coppolino (olasz) 9.625

7. Timur Kurbanbajev (kazah) 9.600

8. Jeffrey Johnson (amerikai) 9.550

***

Csollány Szilveszter világbajnoki címe után a jövő évi anaheimi vb-t, majd az athéni olimpiát tűzte ki célul.

- Amikor Sydneyben nyertem, az járt a fejemben, hogy előbb lettem olimpiai, mint világbajnok. Azóta a debreceni a második vb, és most végre minden összejött. Úgy éreztem, jó, erős gyakorlatot mutattam be, de a bírókban akkor tudatosodhatott, hogy most én vagyok a legjobb, amikor legnagyobb ellenfelem, Jovcsev kicsit hibázott. A mostani siker erőt ad a folytatáshoz és nyugodtan készülhetek a jövő évi anaheimi vb-re, majd az athéni olimpiára. Köszönöm a szurkolók biztatását, fantasztikus élmény, hogy Magyarországon nyertem életem első, s remélem nem utolsó vb-aranyát.

Délmagyarország online

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kapcsolódó elemek